1.fejezet
Már mindjárt vége a nyárnak és én még mindig nem találtam munkát. Pedig - anya hiába gondol mást -' mást se csinálok csak állást keresek. De mit tegyek ha egyszer egész Párizsban nincs egy nekem való? Pincérnő, titkárnő, eladó? Ne szórakozzunk már, ez nem az én világom. Ami nekem kell az a zene. Sajnálatos módon nem vesznek fel egy rádióállomáshoz sem gyakornoknak, nem keresnek semmilyen klubba DJ-t és bandahirdetések sincsenek arról, hogy jól jönne náluk egy gitáros. Ezek az érvek viszont anyát nem érdeklik, ezért barátnőmmel, Giselle-lel kénytelenek voltunk ma is útnak indulni, hogy munkát keressünk.Újra végig jártuk a már a nyáron legalább kétszer végigjárt utcákat és megint semmi. Most sem kínálkozott olyan lehetőség, amelyben kiélhetném a zene iránti szenvedélyemet. Tudni illik ugyanis, hogy én a zenénél jobban semmit sem szeretek. Azok közül is leginkább a szobámban írt dalaim állnak közel a szívemhez és persze a One Direction. Amikor először meghallottam az öt srácot énekelni, úgy éreztem, megtaláltam életem nagy célját. Attól a perctől kezdve maximálisan a zenémre koncentráltam.
Mellesleg azért kutatok munka után, mert anyu szerint most, hogy közeledem a suli végéhez meg kell alapoznom a tudásomat egy munkakörben, gyakorlattal. Csakhogy én semmit sem találok.
Délután négykor Giselle-nek haza kellett mennie, ugyanis az anyja teadélutánt szervezett az előkelő családok számára, amiről persze nem hiányozhatott a saját lánya sem. Én még bolyongtam egy jó ideig a városban, majd hat óra körül megelégeltem a dolgot és elindultam anya munkahelyére. Egy étteremben dolgozik szakácsként. Párszor említette, hogy menjek oda dolgozni, amit Giselle is helyesnek látott és mellé még közölte, hogy én csinálom a legfinomabb croissant-t amit valaha evett. Hát igen. Szeretek otthon sütögetni, de mégsem ezzel szeretnék egész életemben foglalkozni.
Mikor az étterembe értem, leültem a mára már saját asztalomhoz és szóltam a pincérnek, hogy szóljon a szakácsnőnek, hogy megjöttem és ma sem találtam munkát. Rápillantottam az órámra. 18:20 volt és anya fél hétig dolgozott. Úgy döntöttem megvárom. Tíz perccel később kilépett a konyhából az étkezőbe. Már nem is kellett körbepásztáznia az éttermet. Tudta hol ülök. Oda sietett hozzám.
-Még mindig semmi-mondtam neki köszönés helyett.
-Nem is számítottam rá-mondta természetes hangsúllyal.-Na de most ez nem is lényeg. Haza kell mennünk. Fontos dologról akarok veled beszélni-nagyon megijesztett. Bár fogalmam sem volt miről akar beszélni ,de éreztem, hogy nekem nem fog tetszeni. Néma csendben sétáltunk haza. Mikor beléptünk a házba anyu összedobott egy egyszerű, mégis mennyei hideg vacsorát. A kíváncsiság már fúrta az oldalam, úgyhogy feltettem a fejemben motoszkáló kérdést.
- Miről is akartál beszélni?
- Hát...az a helyzet...
- Hogy?
- Hogy ugye nem találsz itt Párizsban semmilyen munkát...
- Igen...
- Beszéltem telefonon az apáddal...
- Igen...?
- Hagyod, hogy végigmondjam? - szúrós tekintettel rám nézett, én bólintottam, majd folytatta. - Szóval... Beszéltem apáddal és úgy gondoljuk, hogy Londonban több szerencséd lenne, főleg ha zenével szeretnél foglalkozni.
- Még szép, hogy... Bocsi. Folytasd!
- Ezt figyelembe véve arra az elhatározásra jutottunk, hogy apádhoz kéne költöznöd - a kóla, amit meginni készültem a padlón landolt. Rögtön beindult az agyam és elkezdtem kombinálni. Londonba megyek. Londonban van a One Direction. Én és Giselle 1D fanok vagyunk, azaz tulajdonképpen majd kiugrottam a bőrömből.
- Már látom magam előtt: én és Giselle VIP jegyek segítségével bejutunk és csevegünk a 1D-vel/-nel (szerk.megj.: ahogy jobban tetszik), eközben te sütivel kínálod őket...
- Állj, állj, állj! Ne ábrándozz mert se én se Giselle nem leszünk veled! Egyedül mész...
- Te most csak hülyéskedsz... Elküldesz egy teljesen idegen helyre, ahol csak az apámat "ismerem" EGYEDÜL?!?!?
- Kicsim...Légy szíves nyugodj le! Most inkább feküdj le és pihend ki magad! Holnap délután indul a géped - ez nekem már nagyon sok volt, így inkább anya tanácsa alapján felmentem a szobámba, és bealudtam.
Augusztus 29. szombat
Mellesleg azért kutatok munka után, mert anyu szerint most, hogy közeledem a suli végéhez meg kell alapoznom a tudásomat egy munkakörben, gyakorlattal. Csakhogy én semmit sem találok.
Délután négykor Giselle-nek haza kellett mennie, ugyanis az anyja teadélutánt szervezett az előkelő családok számára, amiről persze nem hiányozhatott a saját lánya sem. Én még bolyongtam egy jó ideig a városban, majd hat óra körül megelégeltem a dolgot és elindultam anya munkahelyére. Egy étteremben dolgozik szakácsként. Párszor említette, hogy menjek oda dolgozni, amit Giselle is helyesnek látott és mellé még közölte, hogy én csinálom a legfinomabb croissant-t amit valaha evett. Hát igen. Szeretek otthon sütögetni, de mégsem ezzel szeretnék egész életemben foglalkozni.
Mikor az étterembe értem, leültem a mára már saját asztalomhoz és szóltam a pincérnek, hogy szóljon a szakácsnőnek, hogy megjöttem és ma sem találtam munkát. Rápillantottam az órámra. 18:20 volt és anya fél hétig dolgozott. Úgy döntöttem megvárom. Tíz perccel később kilépett a konyhából az étkezőbe. Már nem is kellett körbepásztáznia az éttermet. Tudta hol ülök. Oda sietett hozzám.
-Még mindig semmi-mondtam neki köszönés helyett.
-Nem is számítottam rá-mondta természetes hangsúllyal.-Na de most ez nem is lényeg. Haza kell mennünk. Fontos dologról akarok veled beszélni-nagyon megijesztett. Bár fogalmam sem volt miről akar beszélni ,de éreztem, hogy nekem nem fog tetszeni. Néma csendben sétáltunk haza. Mikor beléptünk a házba anyu összedobott egy egyszerű, mégis mennyei hideg vacsorát. A kíváncsiság már fúrta az oldalam, úgyhogy feltettem a fejemben motoszkáló kérdést.
- Miről is akartál beszélni?
- Hát...az a helyzet...
- Hogy?
- Hogy ugye nem találsz itt Párizsban semmilyen munkát...
- Igen...
- Beszéltem telefonon az apáddal...
- Igen...?
- Hagyod, hogy végigmondjam? - szúrós tekintettel rám nézett, én bólintottam, majd folytatta. - Szóval... Beszéltem apáddal és úgy gondoljuk, hogy Londonban több szerencséd lenne, főleg ha zenével szeretnél foglalkozni.
- Még szép, hogy... Bocsi. Folytasd!
- Ezt figyelembe véve arra az elhatározásra jutottunk, hogy apádhoz kéne költöznöd - a kóla, amit meginni készültem a padlón landolt. Rögtön beindult az agyam és elkezdtem kombinálni. Londonba megyek. Londonban van a One Direction. Én és Giselle 1D fanok vagyunk, azaz tulajdonképpen majd kiugrottam a bőrömből.
- Állj, állj, állj! Ne ábrándozz mert se én se Giselle nem leszünk veled! Egyedül mész...
- Te most csak hülyéskedsz... Elküldesz egy teljesen idegen helyre, ahol csak az apámat "ismerem" EGYEDÜL?!?!?
- Kicsim...Légy szíves nyugodj le! Most inkább feküdj le és pihend ki magad! Holnap délután indul a géped - ez nekem már nagyon sok volt, így inkább anya tanácsa alapján felmentem a szobámba, és bealudtam.
