6.

6.fejezet

Szeptember 3. csütörtök

Az éjszaka folyamán legalább 30 módját megálmodtam annak, hogy jövünk össze Harryvel. Így elmondhatom, hogy egy gyönyörű éjszaka után fog következni eddigi életem legszebb napja. A reggel folyamán még apával is váltottam pár szót, afféle "Mi újság?- Semmi különös, veled?- Velem se, csak ma találkozok a kedvenc bandám tagjaival, akik mellesleg irtó jó pasik" beszélgetés volt. Apa eléggé meghökkent valószínűleg azért, mert mivel keveset találkozunk, így nincs hozzá szokva ahhoz, hogy olyat mondok egy fiúra, hogy 'irtó jó pasi'. Még nekem is hozzá kell ehhez szoknom, mert anya előtt teljesen meg tudtam nyílni, vele bátran beszélgettem a fiúkról, még a 1D-ről is nyáladztam neki egy párszor. Egy apa viszont szerintem teljesen máshogy kezeli ezt a fiú dolgot.
Elég nehéz volt délig lefoglalni magam, de végül csak eltelt az idő. Főként az ágyamon fekve ábrándoztam, miközben Sophie kb 5 percenként mutatott egy képet Niallről, hogy mennyire cuki srác. Bár egyetértettem vele, én szívesebben néztem volna Harryről képeket.
Fél 12-kor fülig érő szájjal indultunk a Starbucks felé. Útközben azt tárgyaltuk, hogy milyen lesz őket újra látni. Mikor a kávézóhoz értünk, ők sajna még nem voltak ott, de a létesítmény be volt zárva így nem mehettünk be, csak ha már a fiúk megjöttek. Na, hát az is egy érdekes pillanat volt. A fiúk próbáltál magukat álcázni, de igen érdekes módon. Louis egy 'Én nem Louis Tomlinson vagyok' feliratú pólót viselt, Liam pedig egy kapucnis pulcsiban volt, aminek a hátára az volt írva, hogy 'Utálom a One Direction-t'. Niall-(ö)n mindössze egy baseball sapka volt és egy napszemüveg, ami azért volt vicces, mert be volt borulva. Harry egy 'Szakács vagyok' feliratú trikót viselt, amire egy farmerdzsekit vett metál villa mintázattal és még a fejére egy kalapot.
- Sziasztok - lépett hozzánk Louis. - Ne tévesszen meg a felirat. Igazából én tényleg Louis vagyok és mi vagyunk a One Direction.
- Aha, arra magunktól is rájöttünk - mondtam.
- Már nem mintha nem lenne jó az álcátok, mert jó - tette hozzá Sophie látva a fiúk csüggedt képét.- Csak mi akkora rajongók vagyunk, hogy a legjobb jelmezben is felismernénk, így ebben is felismertünk titeket - bár a fiúknak fel sem tűnt, én hallottam barátnőm hangjában a szarkazmust.
Bementünk a kávézóba és leültünk egy asztalhoz. A fiúk - állításuk szerint - kellemetlenül érzik magukat álruhában, így hoztak magukkal váltóruhát, amit át is vettek a mosdóban. Mikor végre Harry is helyet foglalt, újra belenézhettem a meseszép szemeibe. Eredetileg úgy terveztem, hogy ő észre sem veszi, hogy őt nézem. Ez végül úgy alakult, hogy ő is a szemembe nézett pont akkor, mikor én az övébe. Én zavarba jöttem és elfordultam, de továbbra is magamon éreztem a tekintetét.
- Hát akkor meséljetek magatokról - mondta Niall, majd Sophie-ra nézett.

Harry gyönyörű mosolya

- Jó, akkor kezdem. Hát én Sophia Rose Piper vagyok, de amúgy csak Sophie. Anyukám sok évvel ezelőtt meghalt, apám újranősült, így lett egy mostoha nővérem is Sarah, aki történetesen Clara apjának menyasszonya. Nézzük csak... 17 leszek november 25-én, imádlak titeket és énekelni, valamint dobolni is egész jól tudok, azt hiszem ennyi - míg Sophie mesélt, nekem feltűnt, hogy Niall milyen érdeklődve hallgatja őt végig.
- Oké. Te jössz Ájulós - nézett rám Harry.
- Hát jó. A nevem Clara Amelia Smith. A szüleim elváltak még egész pici koromban. Egészen 4 nappal ezelőttig Párizsban éltem az anyámmal. Most a filmproducer apámmal élek egy hatalmas palotában. Hát én április 21-én betöltöttem a 17-et, én is imádom a bandátokat, meg énekelni, csak az én hangszerem a gitár. Ja és ki ne felejtsem, hogy az imént kaptam egy fantasztikus becenevet, ráadásul a híres Harry Stylestól, ami nem más mint az Ájulós - a fiúk egyszerre kezdtek
röhögni a beszámolóm végén. Harry a rajongók által jól ismert mosolyával nézett rám. Közel álltam ahhoz, hogy elolvadjak a gyönyörtől, de uralkodtam az érzéseimen.

Ginny a 7.-ben

Hermione a 4.-ben

- Szóval - hagyta végre abba  Liam a nevetést - lenne egy olyan ötletünk, hogy városnézés a One Direction-nel. Ki szavaz mellette? - mivel mindenki karja a magasban volt, el is indultunk város nézni a héten már másodjára. Végigjártuk ugyanazokat a helyeket, bár nem tagadom, hogy a srácokkal minden bulisabb volt. Főleg, amikor az álruhájukban fotózkodtak a saját viaszmásukkal. A Harry Potter múzeumban a srácok úgy gondolták, hogy ajándékot kell adniuk nekünk, úgyhogy míg Sophie megkapta Nialltől azt a ruhát, ami Hermionén volt a 4.-ben, nekem Harry Ginny 7.részes ruháját vette meg. Ennyire ruhadarabnak még életemben nem örültem.
A nap végén most is a London Eye-on kötöttünk ki. Szerencsére volt egy üres fülke az óriáskeréken, amit mi ki is sajátítottuk magunknak, mert a fiúk úgy gondolták, hogy ebbe az ismerkedős napba semmiképp nem fér bele egy rajongókkal való fotózkodás vagy autogram osztogatás. Márpedig, ha egy óriáskerék-fülkébe vadidegenekkel tartózkodunk, előbb utóbb sor került volna arra, hogy egy rajongó átlásson a fantasztikus álcájukon. A másik véglet meg az, ha utálkozókkal találkoznánk, az még inkább tönkre vágná a napunkat.
A fülke egyik végébe beült Sophie és Niall. Barátnőm még mindig ír manós filmekről beszélt a szőke srácnak, bár a fiú ezt nem bánta, meglehetősen érdeklődve hallgatta a lányt. Mintha tetszene neki <3 .
Louis csak adta önmagát, amit már évekkel ezelőtt a videónaplókban láttam. Jelenleg épp egy pop-cornos dobozt  húzott a fejébe, rá pár másodpercre pedig üvölteni kezdett a fájdalomtól, mert a doboz oldalán maradt só belement a szemébe. Míg én és Liam rajta röhögtünk (nagyon vicces volt, Liam félrenyelte a szájában lévő pattogatott kukoricát, amit egyébként nemrég vett ki a Louis fején lévő dobozból), addig Harry azzal mulattatta magát, hogy tippelgetett, mi lehetett a legőrültebb rajongói dolog, ami megfordult a fejemben.
- El akartad valaha lopni a hajszálainkat, hogy klónozhass minket? - kérdezte úgy, mintha ez teljesen elképzelhető lenne rólam.
- Őszintén szólva nem - mondtam és közben még mindig Louis-on nevettem. - Ha érdekel a legőrültebb rajongói dolog, ami megfordult a fejemben, elmondhatom.
- Légyszi, már nincs több tippem  - nézett rám könyörgően  Harry. Alaposan átgondoltam a válaszom, majd nagy nehezen közöltem azt a már tűkön ülő sráccal.
- Hát igazából mindig is szerettem volna beletúrni a hajadba - én egészen elpirultam, de Harry csalódottan nézett rám.
-  Ennél őrültebb vagy cikibb nincs?
- Nincs.
- Ó. Akkor te nem is vagy őrült rajongó.
- Hát őrült nem is. A rajongásom viszont hatalmas - Harry váratlanul kissé meghajolt előttem a fejével.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem eléggé meglepetten.
- Lehajtom a fejem, hogy bele tudj túrni a hajamba - ha lehet, ez még jobban meglepett. Végül is nem tiltakoztam. Felemeltem a kezem és az ujjaim a tincsei közé fúrtam. Ó, hányszor elképzeltem már ezt a pillanatot, a helyzetet, az érzést! Hát az álmaim közelébe sem értek a valóságnak!
Mielőtt kezdett volna kínossá válni, visszavettem a kezem és szerencsétlenül összekulcsoltam. Harry vigyorogva emelte fel a fejét.
- Na? Milyen érzés volt?
- Fantasztikus - mondtam kissé szarkasztikus hangsúllyal.
A fülkénk visszatért a felszínre is mi kiszálltunk. Ekkor lehetett olyan hét óra körül. Már sötétedett. Én, mivel új vagyok a városban, félek sötétben hazamenni, Sophie pedig, mint az kiderült egyébként is fél a sötéttől. Az az eszement ötletünk támadt, hogy megkérdezzük a fiúkat, nem akar-e valamelyikőjük hazakísérni.
- Én szívesen elkísérlek titeket - jelentkezett rögtön Niall és 'mosolygást abbahagyni nem tudó' barátnőmre nézett.
- Én is megyek, így legalább megtudjuk, hogy holnap hová menjünk értetek - szólt rögtön utána Harry is.
- Mert mi lesz holnap? - kérdeztem meglepetten.
- Kipróbálunk titeket stúdióban. Feléneklitek együtt a dalotokat, aztán külön egy általatok választott számot a mieink közül - válaszolt Liam. - Akkor mi Louisszal megyünk - a másik két sráctól kézfogással búcsúztak, Sophie-t és engem pedig megöleltek.
Így tehát barátnőmmel két csodás testőr társaságában indultunk haza. Sophie elől ment és Niall-lel beszélgetett, így mi Harryvel mögöttük haladtunk. Egész úton gondoskodott a jókedvemről. Nem csak celebként, de mint ember is fantasztikus. Elképesztően udvarias és jó modorú. Aranyosan bolondos és nagyon jófej.
- Tehetek a bandátokra egy rajongói megjegyzést? - szóltam az út során.
- Persze.
- Sokkal komolyabbnak tűntök a dalszövegeitek alapján.
- Érdekel ennek az oka?
- Igen.
- Mint az valószínűleg feltűnt, a dalainknak minimum 87%-ának témája a szerelem. Hát ez az a dolog, amit a bandában kivétel nélkül mindenki komolyan vesz.
- Ez szép. Hogy a szerelem ilyen fontos nektek, nem úgy mint manapság a legtöbb fiúnak. Még egy olyan rendes sráccal sem találkoztam, aki így gondolkodna a szerelemről.
- Már ne sértődj meg, de elég gyökér fiú ismerőseid lehetnek.
- Hát azok - Harry aranyosan rám mosolygott. Egy idő után hazaérkeztünk.
- Szép álmokat és légy jó - ölelt át a göndör fürtös brit srác, majd búcsúzásképp megpuszilta a homlokom.
Köszi, neked is és én mindig az vagyok -  válaszoltam, miközben fokozatosan pirultam a puszi miatt. Nialltől is elbúcsúztam, aztán megindultam a ház felé.  Ijjedve vettem észre, hogy apám az ablakból mogorva arccal bámul felém. Én letörölhetetlen mosollyal az arcomon mentem be.
- Szóval ők voltak azok az "irtó jó pasik"? -én vigyorogva bólintottam. Apa látta, hogy a bosszankodásával nem ronthatja el a kedvem, témát váltott. - Anyád ma keresett telefonon. Nyugodtan hívd vissza szobádban lévő vezetékesről, én fizetem a telefon számlát - a mondata befejezte után felmentem a szobámba és felhívtam anyut. Elmeséltem neki töviről hegyire az eddig történteket. Természetesen nagyon büszke volt rám a verseny miatt. Anyu után Giselle-t is sikeresen felhívtam és neki is elmondtam mindent. Nagyon örült, hogy megismerhettem őket és mondta, hogy milyen nagyon hiányzok Párizsból. Mondtam, hogy nekem is hiányzik ő, anya és egész Párizs.
Elalvás előtt Sophie-val kiveséztük a mai napot. Közös döntés alapján úgy határoztunk, hogy tényleg ez volt életünk legszebb napja.

5.

5.fejezet

Szeptember 2.szerda

Már kora reggel felkeltem és kb 5 percenként frissítettem a twitteremet, hogy írt-e már valamelyik fiú eredményt. Ez tartott úgy reggel 7-től 9-ig, mert akkor le kellett menni reggelizni. Most is az asztal legszélénél ülve ettük Sophieval a gabonapelyhünket és azon tanakodtunk, hogy a sok induló közül ki lehet a nyertes.
- Hát alapból kiesik egy jó pár lány, akik csak azért jöttek, hogy lássák a srácokat - mondta Sophie.
- Hát ja. Szerintem az a lány fog nyerni, akin a Spongyabobos póló volt - mondtam teljesen őszintén.
- Aha, ő tényleg nagyon jó volt.
- Szerinted van esélyünk?
- Tudom, hogy nagyon erős volt a mezőny, de szerintem mi is nagyon jók voltunk.
- Fúúú, nagyon izgulok.
- Tudod mit? Menjünk el az állatkertbe, az hátha eltereli a gondolatainkat a versenyről - mivel ezt egész jó ötletnek tartottam, el is indultunk az állatkert felé. Mellesleg az apámmal hétfő reggel óta nem igazám beszéltem.
Nagyon jó napom volt. A londoni állatkert fantasztikus. Sophie-val minden zugát bejártuk és még egy vattacukrot is vettünk. Tényleg elterelte egy jó időre a gondolataimat a versenyről, de csak a versenyről. Ugyanis a tegnapi ájulásom előtti pillanat óta másra sem tudok gondolni, csak Harryre. Egyrészt a versenyt azért is szeretném megnyerni, hogy újra láthassam. Ez most elég bénán hangzott, de igaz.
Mikor hazaértünk, az első dolgunk az volt, hogy felnézzünk a twitterre. A telefonom automatikusan kijelezte, hogy Louis tweetelt, úgyhogy remegő gyomorral és kézzel mentem rá, hogy láthassuk az eredményt. Ezt írta Louis: 'Sziasztok srácok! Mint azt ti is jól tudjátok, tegnap megtartottuk a meghallgatását az általunk rendezett versenynek. A döntés elég nehéz volt, mert számtalan elképesztő előadást láthattunk, de végül közös véleményre jutottunk. Különböző szempontokból vizsgáltuk az előadásokat. Figyeltük a számotok dallamát, ritmusát, szövegét, a hangotokat, az előadás módját és leginkább, hogy a dalban leírt érzelmet mennyire tudjátok átadni a hangotokkal. Tudnunk kellett, hogy a szöveg nem csak semmitmondó rímekből áll, hanem tényleg egy darab belőletek. Hát akkor a győztes. Pontosabban győztesek, mivel meglátásunk szerint egy lányduett tett a legjobban eleget a szempontoknak. A nevük pedig.... Sophie és Clara. Szívből gratulálok nektek. U.I.: légyszi küldjétek el valamelyikőtök telefonszámát nekem itt, mert lenne egy kis megbeszélnivalónk. Louis voltam ;) '
Gyorsan elküldtem Louisnak a számom és pár percen belül a telefonom csörögni kezdett. Gondolkodás nélkül felvettem és kihangosítottam.
- Halló? Clarával beszélek?
- I...igen - válaszoltam erőtlenül.
- De jó! Én Louis vagyok és itt van mellettem Liam, Niall és Harry is és ők is hallanak, mert ki vagy hangosítva.
- Ti is - vágtam rá, aztán hozzátettem - és Sophie itt van mellettem.
- Ez csodás - hallottam Niall hangját a telefonomból.
- Szóval, amiről szerettünk volna veletek beszélni - vette át a szót Liam - , az egy találkozó. A kérdés az, hogy mikor és hol lenne jó nektek?
- Találkozó? - kérdezte Sophie kerek szemekkel.
- Igazából ismerkedés - hallottam végre Harry hangját, amitől kis híján majdnem megint elájultam.
- Arra gondoltunk, hogy mielőtt együtt kezdenénk dolgozni, illő lenne megismerni egymást - szólt ismét Liam.
- Mi nagyon kiváncsiak vagyunk rátok és reméljük ti is ránk, de ha nem... akkor is meg fogtok ismerni - Niall megjegyzésén Sophie-val rögtön nevetni kezdtünk.
- Szóval a kérdés még mindig a hely és az idő - mondta Louis tájékoztató jelleggel.
- Mondjuk holnap délben a Starbucksban? - a fiúk egyetértettek és közben olyasmit motyogtak, hogy majd arra az időre megint be kellesz záratni a kávézót. Még annyit mondtak, hogy a számot mentsem el a telómban, majd letették.
A nap maradék részében Sophie-val az ágyunkon fekve azon töprengtünk, hogy ez csak egy nagyon édes álom, vagy tényleg ez a valóság?!?