8.

Szeptember 7, hétfő
A hétvégén egyetlen említésre méltó dolog történt csak, ugyanis a fiúkkal sajnos nem találkoztunk.
Ez nem volt más, mint hogy apám nem restelt beiratni engem abba az iskolába, ahová Sophie is jár, ahol a mai napon kezdődött el a tanítás. Ígyhát mától kezdve, minden hétköznap reggel 9-től délután 3-ig a suliban kell dekkolnom. Oké, 17 évesen nem remélhettem, hogy otthagyhatom a sulit, de úgy magával ragadott ez a "zenélősdi". Reggel egy enyhe gyomorgörcsöm volt az új suli miatt. Sophie az odaúton végig nyugtatgatott. Az épület előtt már jó pár diák várakozott, akik elég flegmán néztek ránk, amiért épp egy limóból szálltunk ki. Sophie elvezetett az osztálytermünkhöz.
- Lássuk! Ülhetsz velem, mert nincs padtársam, az első óránk pedig matek, Mr Rossettel, aki a legszigorúbb tanár a suliban, úgyhogy nem érdemes nála kihúzni a gyufát - megértően bólogattam, aztán leültem a padhoz, ahová vezetett. A tanár pár perccel később bejött a terembe. Szigorú arcú öregúr volt.
- Ms Smith? - nézett az osztályra. Én félénken felemeltem a kezem.
- Üdvözlöm iskolánkban - a tanár úr mosolyogni próbált, bár mosolya inkább íjesztő vicsorgásnak hatott. Mormogtam valami köszönöm félét, aztán ő elkezdte az órát.
Kb 15-20 perc múlva a teremben elkezdett ordítani a Drag me down.~I've got a fire for a heart...~ Csak pár másodperc után eszméltem rá, hogy a zene a zsebemből szól. Gyorsan kinyomtam, meg sem nézve ki hívott, majd rezgőre állítottam.
- Nem tudom, hogy a maga iskolájában mi volt a szokás, de nálunk Ms Smith, nem elfogadott a telefon tanóra közbeni használata. Most még csak figyelmeztetem, de legközelebb elveszem a telefonját és az igazgatóhoz küldöm - remek! Valószínűleg ilyesmire gondolt Sophie az alatt, hogy ne húzzam ki a gyufát. Mellesleg a telóm óra közben még négyszer remegett a zsebemben. Szünetben végre megnézhettem, hogy ki szeretne velem ennyire beszélni. A híváslistán ötször szerepelt a One Directionként elmentett szám. A mosdóba mentem, hogy visszahívjam őket. Remegő ujjal kattintottam rá a számra, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Nem bírod már nélkülem, hiányzom, igaz?
- Harry, ne ökörködj, hanem mondd,, hogy miért hívogattál!
- Tíz órakor elmentünk a házatokhoz Niallel és apukád közölte, hogy iskolában vagytok.
- Mi ezen olyan különös? A 17 évesek még általában járnak suliba.
- Hát mi ebbe így nem gondoltunk bele. A helyzet az, hogy el kéne kezdeni próbálni a koncertre, ahol ugye ti is felléptek.
- Mikor lesz a koncert?
- Jövőhét szerda este.
- Az már mindjárt itt lesz!
- Igen, ezért kéne próbálni. Mikor értek rá?
- Hétköznap háromtól, hétvégén pedig egész nap.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Várj Harry! Mielőtt letennéd, csak annyit kérdeznék, hogy ez melyikőtök telefon száma?
- Az enyém. Na nem is zavarlak tovább, jó tanulást! - mosolyogva jöttem ki a mosdóból. A terembe rohantam, ahol szóról szóra ismertettem a beszélgetésünket Sophienak.
- Na és hiányzik? - kérdezte kiragadva a lényeget.
- A koncertre nem mondasz semmit?
- Hiányzik?
- Na jó. Annyira, hogy az már fáj.
- Hűha! Neked tényleg bejön.
- Ja. Amúgy ezt pont te mondod? Egy nap többet gondolsz Niallre, mint bárki, sőt bármi másra a világon.
- Ott a pont - mondta barátnőm szomorkásan mosolyogva.
A tanárok minden órán hivatalosan köszöntöttek a suliban. Amikor az utolsó óráról is kicsengettek, Sophieval elképesztő sebességgel rohantunk. Már épp készültem felhívni Harryt, hogy végeztünk, amikor az épületből kiérve egy hatalmas limuzint pillantottam meg, ami - egy tábla szerint - ránk várt. Alaposan szemügyre vettem. Ez nem apujé volt. Sophieval félve odaléptünk a járműhöz. A sofőr ajtót nyitott nekünk, mi beültünk a limóba, ahol...ahol már négy fiú várt ránk. Liam, Louis, Niall és Harry. Ahogy megláttam, egyfajta izgatottság töltött el, amit többek között a mosolya és zöld szemei okoztak.
- Sziasztok! Indulhatunk az arénába, ahol a koncert lesz? - kérdezte Liam.
- Hát persze - mosolyogtam rá.
Az út alig egy óra volt, amit a fiúkkal végig baromkodtunk. Többek között Niall rájött, hogy még nem voltam a Nando'sban, így ő arról győzködött, hogy menjek oda. Állítása szerint amíg ott még nem ettem, nem is éltem. Louis egy kanállal piszkálta Liamet, aki a kanálfóbiája miatt ettől kishíján megőrült. Sophie ezen röhögött, valamint Niallt büszkévé téve ő is győzködött a Nando'sról. Harry végig engem bámult őrjítően vigyorogva, néha pedig valami olyasmit mondott, hogy tudja, hogy a hétvégén kikészültem attól, hogy nem láthatom. Annak ellenére, hogy igaza volt, ez egy nagyon pofátlan feltételezés.
Mikor megérkeztünk és bementünk az arénába, majdnem leesett az állam.
- Ez hatalmas - néztem végig a lelátón, ahol több ezer, sőt, több tízezer férőhely volt.
- Azt mondtuk már, hogy teltházas lesz? - hajolt a vállam fölé Harry a hátam mögül. Mondhatom, nem kicsit ijjedtem meg ettől. Harry aggódva pillantott rám. - Jól vagy? Teljesen lefehéredtél. Nehogy megint elájulj Ájulós!
- Most inkább hányni fogok - préseltem ki a szavakat a számon, majd az útmutató táblák segítségével a mosdóba rohantam és jóslatom szerint kidobtam a taccsot. A hátam mögül siető lépteket hallottam, amelyek - véleményem szerint - a mosdó ajtajában megálltak.
- Szükséged van valamire? Kérsz esetleg egy pohár vizet? - Harry remegő hangja rémültséget, enyhe pánikot tükrözött.
- A víz most jót tenne, köszönöm - Harry elszaladt a mosdótól, feltételezem pohárért. Amíg rá vártam, a hideg csempén összegubózva hallgattam a csendet. Ezt pár perccel később megtörte a csempéhez ütődő cipőtalp hangja. Valaki egy csapot nyitott ki mögöttem, azután egy kéz végigsimította a hátamat, majd a vállam fölött átnyújtotta a pohár vizet.
- Köszönöm - mosolyogtam a segítőkész Harryre. Miután belekortyoltam a vízbe, Harry segített felállni.
- Jobb már? - mondanom kell, hogy mennyire aranyos volt, ahogy aggódott? Nem hiszem.
- Sokkal - mosolyagtam rá, az ő arcára pedig kiült a megkönnyebbülés. Visszamentünk a többiekhez. Miután mindenki meggyőződött arról, hogy jól vagyok (Niall és Sophie kétszer kérdezett rá, Harry MÉG háromszor), megbeszéltük, hogy fog zajlani a koncert.
- Szóval úgy képzeltük, hogy ti kezditek és zárjátok a koncertet - kezdte magyarázni Louis.
- Az elején eléneklitek a versenydalotokat, aztán mi kb 10 számot. Az utolsó a Drag me down lesz. Ezután elsőként Sophie énekel egy általa választott dalt, ami lehet saját vagy cover. Miután ő letaglózta a közönséget, akkor jön Clara és zárásként mégjobban kikészíti őket - ecsetelte Liam az elképzelésüket. - Ma, mivel nem hiszem, hogy pár másodperc alatt kiválasztottátok a szóló dalotokat, így a duetteteket kell gyakorolni - négy órán át énekeltük a dalt újra és újra, néhány rövid szünettel, ami alatt a fiúk énekeltek el egy-egy dalt. Az ujjaim görcsben voltak a gitározástól és attól féltem, ha minden nap így próbálunk, akkor a koncertig elmegy a hangom.
Este nyolckor értünk haza. Sophieval pizsiben ültünk az ágyon és beszélgettünk.
- Mi újság Niallel? - kérdeztem arra célozva, hogy amikor épp nem én "lelkiztem" a szőke sráccal, akkor ő mély beszélgetést folytatott a barátnőmmel.
- Hát nem is tudom. Én egyszerűen megőrülök érte, de szerintem észre sem veszi. Úgy szeretem, hogy az már szinte meseszerű, ha érted mire gondolok.
Este még valami indíttatás miatt megnéztük az Alice csodaországbant és lefeküdtünk aludni.

7.

7.fejezet

Szeptember 4. péntek

pizsi felsőm

pizsinacim

Reggel apu rázott ki az ágyból engem és Sophie-t azzal, hogy keresnek. Én hülye pedig pizsamában lecaplattam  a földszintre. Kimentem az előszobába, ahol Harry és Niall vártak. Próbáltam gyorsan megmenekülni mielőtt meglátnák a pizsimet, de már késő volt.

- Jó reggelt álomszuszék - nézett rám mosolyogva Harry, majd alaposan megfigyelte a pizsimet. - Tetszik a felirat a pólódon - nevetett ki. Haragudnom kellett volna rá, de olyan aranyos volt, hogy nem tudtam. Mondtam nekik, hogy mindjárt jövök és felszaladtam átöltözni. Mivel egész jó idő volt, így felvettem egy piros-fehér csíkos ruhát, hozzá egy piros tornacipőt, egy fehér sálat a nyakamba, egy piros alapon fehér pöttyös kendőt kötöttem a hajamba és egy papagájos ezüst színű karkötővel egészítettem ki mindezt. Ezután már Sophie társaságában mentem le a fiúkhoz.

aznapi ruhám

- Így is nagyon csinos vagy, de a pizsi felsőd jobban tetszett - mosolygott rám Harry, mialatt Sophie próbálta elfojtani a nevetését.
- Ja, azt gondoltam - mosolyogtam rá.
- Ööö... egyébként a férfi aki fogadott motyogott valami olyasmit, hogy "szóval ti vagytok a jó pasik".
- Hát ő az apukám volt és az ok, hogy ezt mondta, az valószínűleg az, hogy ööö... én mondtam ezt rólatok neki - esküszöm Harrynek az a hobbija, hogy zavarba hoz. Most is rákvörösen égett az arcom.
- Óóó. Szóval jó pasinak tartasz? - kérdezte Harry hülyülve.
- Hát ööö... igen. Mondhatjuk, de a bandából mindenkit - tettem hozzá, nehogy félreérthető legyen.
- Azt még kikupáljuk belőled - folytatta a hülyülést. - Azt már a pizsid alapján úgy is tudom, hogy engem szeretsz a legjobban.
- Most már örökké ezzel fogsz piszkálni?
-Igen - mosolygott rám. Még most sem tudtam rá haragudni.
- Szóval úgy tudom, ma stúdióba megyünk - törte meg Sophie a lassan beálló csendet.
- Igen. Indulhatunk? - kérdezte Niall átkarolva a lányt, aki ettől egy kicsit elpirult.
Egész hamar a stúdióhoz értünk, ahol már ott volt Liam és Louis, akik hatalmas öleléssel köszöntöttek. A stúdió belülről eszméletlen volt. A keverőpult hatalmas volt, a felvételre berendezett szoba fala pedig vörös szivaccsal volt kipárnázva.
- Ez nagyon király - foglaltam 3 szóba a lenyűgözöttségemet.
- Na, akkor ahogy azt tegnap mondtuk, fel fogjátok itt énekelni a dalotok, plusz egyet-egyet a mi számaink közül - fordította komolyra a szót Liam. - Előtte viszont mi éneklünk fel egy számot, hogy lássátok hogy megy ez, vili?
- Vili - mondtam határozottan. A négy fiú a mikrofonok mögé sétált, Niall a kezébe vett egy gitárt és pengetni kezdte. A dallamból, amit játszott, rögtön felismertem legelső számukat. Egyszerűen elképesztő volt. Ráadásul így, hogy Harry végig a szemembe nézett, könnyebb volt azt képzelni, hogy a dal rólam szól. Csak annyi hibádzik, hogy nem vagyok gyönyörű.
- Wow - mondta egyszerűen Sophie, miközben tekintetét Niall-éba fúrta.
- Most ti jösztök - nyújtotta át az ír srác a gitárját. Sophieval a mikrofonokhoz léptünk és elkezdtük a dalt. Lehet, hogy kicsit hihetetlenül hangzik, de már harmadjára sikerült tökéletesen felvenni a számot, ami kezdőkhöz képest csodálatos teljesítmény.
- Oké, ki kezdi? - kérdezte Harry, majd rám nézett. A tekintetéből úgy véltem, nincs választásom, úgyhogy a kezemben maradt gitárral visszamentem az egyik mikrofonhoz. Egy ideig gondolkadtam, hogy melyik dalt énekeljem. Végül, ahogy belenéztem Harry zöld szemeibe, a kezem magától kezdte pengetni a húrokat.

I've tried playing it cool

But when I'm looking at you

I can't ever be brave

'Cause you make my heart race

Shot me out of the sky

You're my kryptonite

You keep making me weak

Yeah, frozen and can't breathe

Something's gotta give now

'Cause I'm dying just to make you see

That I need you here with me now

'Cause you've got that one thing

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

Now I'm climbing the walls

But you don't notice at all

That I'm going out of my mind

All day and all night

Something's gotta give now

'Cause I'm dying just to know your name

And I need you here with me now

'Cause you've got that one thing

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

So get out, get out, get out of my mind

And come on, come into my life

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

You've got that one thing

Get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

So get out, get out, get out of my mind

And come on, come into my life

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

Próbáltam leolvasni Harry arcáról, hogy vajon tudja-e, hogy a dal minden szavát komolyan gondoltam vagy azt hiszi, hogy véletlenszerűen választottam. A viselkedéséből ítélve a másodikra tippeltem. A fiúk megtapsoltak és gratuláltak, hogy elsőre sikerült a felvétel, aztán egy emberként fordultak Sophie irányába. Átadtam neki a gitárt. A lány a fiúk Once in a lifetime című dalát énekelte és közben le sem vette tekintetét Niallről. A fiú végig bátorítóan mosolygott rá, így az ő felvétele is elsőre meglett.
- Hát lányok, ez jobban ment, mint gondoltuk - szólt Liam és az órájára pillantott. - Amit mi egész napra terveztünk, azt ti kevesebb mint 1 óra alatt letudtátok. Szabadok vagytok.
- Gondolom így a ti napotok is felszabadult - néztem a 4 fiúra, akik értetlenül bólintottak. - Akkor akár együtt is tölthetnénk a napot. Tudom, hogy tegnap is együtt lógtunk, de egy nap alatt senkit sem lehet megismerni.
- Ez egy jó ötlet! Mit szólnátok, ha elmennénk a parkba csak úgy beszélgetni? - dobta fel Louis az ötletet, ami mindenkinek tetszett. Mielőtt a fiúk felvették volna a tegnapi álruhájukat, biztosítottuk őket arról, hogy minket nem zavar ha odajön néhány rajongó autogramért vagy fotóért. Elvégre pár napja még mi is olyan rajongók voltunk, akik ölni tudtak volna azért, hogy találkozzanak a 4 sráccal. Mikor ezt elmondtam, Harry csak annyit reagált, hogy ezt teljes mértékben el tudja rólam képzelni. Végül is, sikerült őket lebeszélnem az álcáról.
A londoni park egyszerű volt, mégis lenyűgöző. Hatalmas füves terület padokkal, sok fával, egy tavacskával és néhány bódéval, ahol vattacukrot, popcornt vagy karamellás almát lehetett venni. Mindenki vett valami rágcsát (én személy szerint mézzel leöntött popcornt), aztán leültünk egy fa alá terített plédre. Természetesen mindenki megkóstolta mindenki kajáját, Niall pedig az egészet meg akarta enni. Sophie neki adta a karamellás almáját, amitől a szőke srác olyan édesen mosolygott, hogy barátnőm teljesen elalélt. Nagyon jól telt a nap és elég szorosan összebarátkoztunk a fiúkkal, akik irtó jó fejek, illedelmesek és ha kell, akkor komoly témáról is lehet velük beszélni.A délután során fontos momentum volt, amikor rajtam és Niall-ön kívül mindenki elment kaját venni. Én akaratomon kívül is Harryt bámultam.
- Tetszik neked, ugye? - zökkentett ki a mellettem ülő ír srác.
- Mi? Ki?
- Harry - szíven ütött, ahogy kimondta a nevét.
- Dehogyis. Miből gondolod?
- Abból ahogy ránézel, ahogy hallgatod, ahogy elpirulsz minden alkalommal, ahogy rád mosolyog. Mi ez ha nem szerelem? Na valld be! Nem mondom el neki és a többieknek sem.
- Na jó, igen. De ha megtudja, kinyírlak, világos?
- Persze. Ne aggódj, rám számíthatsz - mondta, majd megölelt. Ekkor olyan kapocs alakult ki köztem és Niall között, amilyen még soha, semmilyen fiúval. Egy szoros barátság, amit egy titok fűz össze.
A nap hátralévő részében a rajongók csoportosan gyűltek körénk, de a fiúk végig higgadtak és türelmesek voltak. Késő délután volt, amikor hazaértünk Sophieval.