4.

4.fejezet

Szeptember 1.kedd

Egyszerűen gyönyörű álmom volt. Szó szerint volt egyszerű és gyönyörű. Egy kávézóasztalnál ültem (szerintem a Starbucksban), velem szemben pedig Harry Styles ült.Egész idő alatt csak beszélgettünk, de így is nagyon romantikus volt. Egy idő után Harry el kezdett felém hajolni, de mielőtt a szánk összeérhetett volna, Sophie sikoltozása kiszakított a varázslatos álomvilágomból.
- Clara kelj fel! Gyorsan! Niall most twitterelt, hogy ma meghallgatnák a versenyzőket a Starbucksban 15:00-tól. Egész nap gyakorolnunk kell, ráadásul én kettőre megyek a kávéházba pincérkedni. Mi van, ha nekem kellesz őket kiszolgálni?
- Mi lenne?
- Valószínűleg mindent leejtenék és összetörnék. Lehet, hogy ki is rúgnak. Vagy, ami még rosszabb, leégetem magam Niall előtt.
- Oké, ne aggódj! Majd én figyelek, hogy ne rúgasd ki és ne is égesd le magadat - Sophie nagyjából lenyugodott, de még így is nagyon be volt pörögve, a nap minden szabad pillanatában próbáltunk. Én komolyan imádok gitározni, de már nagyon fájtak az ujjaim.
Kettőre a kávézóba értünk és Sophie munkába is állt. Én egy cappuccino-t szürcsölgetve töprengtem, hogy mivel csallapíthatnám Sophie idegességét, hogy ne csináljon semmi hülyeséget. Bármit is képzeltem el, felesleges volt, ugyanis gyakorlatban egész máshogy történtek a dolgok. Fél háromkor a kávézó bezárt, csak mi voltunk ott Sophieval, meg a versenyzők közül még egy páran. Háromnegyed körül sétált be nagy lazán a négy srác. Leültek egy asztalhoz, amihez rögtön odament Sophie. Nagyon jól csinálta. Felvette a rendelést és közben lazán beszélgetett a srácokkal, akik nagyon jófejek voltak vele. Elmondta, hogy ő is versenyző csak közben itt dolgozik, meg, hogy mennyire kiváncsi a srácok véleményére satöbbi. Idáig jó volt. Ott rontott el mindent, hogy engem is az asztalhoz hívott és bemutatott, mint előadói partnerét.
- Már mi is nagyon izgatottak vagyunk és alig várjuk az előadásokat - mondta Harry, majd rám mosolygott. Ahogy belenéztem gyönyörű zöld szemeibe elsötétült előttem a világ. A következő pillanat, amire emlékszem, az az volt, hogy egy piros bőrkanapén fekszem és Harry mellettem ülve aggódóan fürkészi az arcom. Először erőtlenül pislogtam egyet-kettőt, majd a fiú segítségével óvatosan felültem.
- Hol vagyok? Mi történt?
- Elájultál és én elkaptalak. A kávézó tulaja pedig megengedte, hogy felhozzalak ebbe a szobába, hogy ne kelljen lent a hideg csempén feküdnöd - elég nehéz volt megrágni az imént hallot dolgokat.
- Elájultam? Én?
- Igen, te. Valószínűleg az izgatottságtól, hogy találkozhattál velünk - a beképzeltség ellenére is imádnivalónak tartottam.
- Szerintem csak nem ettem ma eleget - oké, tudom, hazudtam. Mégis ki vallaná be Harry Stylesnak, hogy a gyönyörű zöld szemei okozta gyomoridegtől ájult el?!? Hát én biztos nem.
- Mondogasd csak ezt magadnak, hátha megnyugszol tőle.
- Egyrészt, nem csak mondogatom magamnak, hanem ez az igazság. Másrészt én teljes mértékben nyugodt vagyok - jó, tudom, megint hazudtam. Mégis hogy lehetnék nyugodt, ha ő itt ül mellettem?!
- Hát jó. Még valami mielőtt lemennénk. Fáj a fejed esetleg, szédülsz-e, hányingered vagy gyomorideged van-e a közelségemtől? - hogy tudja ilyen beképzelten így fején találni a szöget?!?
- Haha. Nagyon vicces. Nincs semmi bajom - leérve azt láttam, hogy Louis és Liam egymással hülyülnek, Niall pedig Sophieval elmélyülten beszélget. Mikor barátnőm észrevett, félrevonultunk egy kis csajos dumcsira. Megkérdeztem Sophiet, hogy pontosan mi is történt.
- Amikor Harry rád mosolygott, te elájultál. Ő nagyon megijedt, rögtön felpattant a helyéről és a karjaiban landoltál. Elég sokat küzdött a tulajnál, hogy felvihessen a szobába, majd végig fent várt, míg fel nem kelsz.
- Van még egy fontos kérdésem, pontosan mit láttam én köztetek Niall-el? - Sophie teljesen elpirult.
- Hát csak udvariasan kérdezett néhány alap dolgot. Megkérdezte, hogy milyen zenét hallgatok, én mondtam, hogy One Directiont, mire ő baromi aranyosan elkezdett nevetni. Aztán meséltem neki egy ír leprikónos filmről és mondtam, hogy mióta 1D rajongó vagyok, mindig ő jut eszembe arról a filmről. Ekkor még aranyosabban kezdett nevetni. Végül ő mondott nekem néhány viccet, amiken én dőltem a röhögéstől... És Harryvel mi volt fenn?
- Próbáltam meggyőzni, hogy az éhségtől ájultam el, nem pedig miatta.
- Hogy ment?
- Nem túl jól.
A meghallgatásra a kávézó díszteremként volt berendezve. Mivel a lista alapján mi voltunk az utolsó fellépők, beültünk a közönség utolsó sorába és onnan figyeltük vetélytársainkat. Elég kemény mezőny volt. A gyomrom már teljesen görcsben volt, amikor Louis szólított.
- A következő és egyben az utolsó egy duó, aminek tagjai Sophie és Clara - a meghallgatáshoz berendezett színpadhoz sétáltunk.
- Csak nehogy megint elájulj nekem - mosolygott rám Harry szemtelenül, de imádnivalóan. Én a nyakamba akasztottam a gitárom és pengetni kezdtem. Próbáltam éneklés közben leolvasni valamit a srácok arcáról, de végig pókerarcot vágtak. A dal végén megköszönték a részvétet és mindkettőnket mind a négyen megöleltek. Mikor Harry megölelt, a fülembe súgta:
- Biztos ez életed legszebb pillanata - bár nem tévedett, egy aprót csíptem a hátába, mire ő eltolt magától és félmosolyra húzta a száját.
Fél hét körül értünk haza és rögtön ágyba döntött a fáradtság.

3.

3.fejezet

Augusztus 31. hétfő

A bejárónő (!!!) nem volt olyan kegyes mint anya szokott lenni. Míg otthon anyu hagyja, hogy addig aludjak, amíg jólesik, addig apám bejárónője már nyolckor kirázott az ágyból és közölte, hogy kilencre felöltözve, rendezetten menjek le az ebédlőbe, mert akkor tálalja a reggelit.

Felvettem egy Niallt ábrázoló pólót (Harry-set akartam, olyan sajna nem volt a boltban, de ez is nagyon tetszik), egy farmert és egy szürkés converse-t (nehogy azt higgyétek, hogy mi ezt anyuval megengedhetjük magunknak, ezt apám küldte a szülinapomra) és kerestem egy, a szerelésemhez illő táskát, amibe fontosabb dolgaimat pakoltam (teló, füles, pénztárca, zsepi stb.).

Lementem a földszintre és megkerestem az ebédlőt. Pont kilenc volt, mikor beestem a terembe. Rég nem látott apám headsettel a fülén "tárgyalt", miközben óvatosan szemezgetett az előtte lévő szőlőből (engem is úgy meglepett, ahogy téged), A NŐ pedig a bejárónővel ordibált, hogy 'mi az hogy epret mert hozni, mikor ő allergiás az eperre'. Az asztal felém eső részén egy kb velem egyidős lány mézes gabonapehely-karikákat evett tejjel leöntve. Mivel ez volt az én kedvenc reggelim, leültem a lány mellé és készítettem magamnak egy adaggal.
- Egyébként én Clara vagyok - fordultam a lányhoz mosolyogva.
- Jah, aha, Greg lánya. Én Sophie vagyok, Sarah húga - a kezét nyújtva felém fordult majd megakadt a szeme a pólómon. - Szereted a One Direction-t? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Imádom és gondolom te is - a szeme egyre erősebben csillogott.
- Találkoztál már velük? - kérdeztem érdeklődve.
- Még nem, de úúú hamarosan fogok.
- De jó! Hogy hogy?
- Már hetek óta készülök az általuk rendezett énekes-dalszerző versenyre, aminek ők maguk lesznek a bírái - otthon én is láttam a versenykiírást twitteren, de sajna mivel Párizsban voltam, így nem igazán tudtam jelentkezni.
- Úúú...Megmutatod a dalod?
- Ha érdekel, persze! Van nálad fülhallgató? - én odaadtam a fülesemet, mire ő elővette a telefonját és böngészni kezdett benne.
- Itt is van - lejátszás után hozzátette - Még nincs teljesen kész.
- Eddig nagyon jó és ha szeretnéd szívesen segítek befejezni.
- Tényleg? - a szemei elképesztően csillogtak. - Akkor neked is énekelned kell velem - ahogy ezt kimondta a szívem szinte megállt. Én énekeljek a One Direction előtt? Úgy hogy ők hallják is és nem csak képzelni fogom őket? Végül így válaszoltam Sophie-nak:
- Hát... ha te ezt szeretnéd... Miért is ne? - Sophie örömében a nyakamba vetette magát így a tejet lesodorta az asztalról, ami így a földön és az addigra már mögöttünk álló Sarah-n landolt. Míg én megpróbáltam visszatartani a röhögésemet, addig Sophie hangos hahotázásban tört ki.
- Már majdnem bocsánatot kértem az ügyetlenségemért, de végül egész jól sült el a dolog - jegyezte meg, miközben a nővére visítozva rohant a szobájába átöltözni.
- Most mennem kell, később visszahívom. Viszlát! - hallottam apám hangját a terem másik végéből. Valószínűleg feltűnt neki a zűrzavar, mert hozzánk érve megkérdezte:
- Itt meg mi történt?
- Csak véletlenül levertem a tejet, ami sajna a nővéremen landolt - vágott Sophie tettetett szomorú arcot, mire én elnevettem magam. Apám végre észrevett és felém fordult.
- Clara! Hát te hogy megnőttél!
- Jah, persze! Amúgy Greg, köszönöm a tájékoztatást az eljegyzésről és sok boldogságot kívánok hozzá! Most ha megenged Sophieval elmegyünk városnézni és közben szétnézek, hátha valami jó munkát is találok - láthatóan apám meglepődött a szemtelenségemen és pislogva nézte végig, ahogy a kijárat felé húzom első londoni barátnőmet. Mikor már elég messze értünk a telektől, egy kérdéssel beszélgetést kezdeményeztem.
- Egyébként a versenynek van valami díja vagy hasonló?
- Természetesen. A győztes elég sok időt fog tölteni a srácokkal, ugyanis felveszik vele a dalát. Valamint egy VIP koncertjegyet is kap és a koncerten az egyik dalt elénekelheti a bandával. Természetesen ha duó, vagy trió indul, akkor a tagok számára sokszorozódik a jegyek száma is.
- Az nagyon király - mosolyogtam. Egy rövid csönd után újabb kérdést tettem fel, de már egészen más témában.
- Mond csak, mennyire ismered az apámat?
- Viszonylag jól. Miért?
- Milyen ember ő? Mert hát én nem igazán ismerem. Mindössze 2-3 évente beesik egy "családi" karácsonyra és másnap jön is ide vissza.
- Lássuk csak: egész jófej, kedves okos, intelligens, udvarias, imádja a könyveket, imád téged és nagyon hiányolja anyukád főztjét. Főleg akkor, amikor a nővérem a fejébe veszi, hogy majd ő fog vacsorát készíteni. Olyankor általában a kutyáinak, (most figyelj!) Amynek és Claranak adja az adagját.
- Rólunk nevezte el a kutyáit?
- Bizony.
A tortúra alatt mindenféle helyen voltam, amit apám fizetett. Voltam egy Harry Potter múzeumban, ahol ittam vajsört és ettem csokibékát, valamint volt szerencsém csevegni egyet a Weasley ikreket játszó színészekkel, James és Oliver Phelps-szel, akik egyébként közel olyan jófejek, mint az általuk alakított karakterek.

Sophieval ellátogattunk a Big Benhez, megnéztük a Buckingham palotát és a Madame Tussauds-ban fotózkodtunk a kiráynő, Jennifer Lawrence és a One Direction szobrokkal.

Legvégül felültünk a London Eye-ra, ahol a magasból is megcsodálhattam a várost.
Sophie az órájára pillantott.
- Figyi nekem fél óra múlva jelenésem van a Starbucks kávézóban.
- Hogy érted, hogy jelenésed van?
- Minden hétfőn délután háromkor eléneklek 2-3 dalt egy kis plusz pénzért. Elkísérsz?
- Persze, szívesen meghallgatlak. Nem tudod, hogy lehet-e még jelentkezni oda előadónak?
- Úgy tudom, lehet, de majd ma megkérdezzük, jó?
- Jó - a fülke, amiben voltunk, leért a földre és mi rögtön a kávézó felé vettük az utunkat. Hosszas séta után meg is érkeztünk és Sophie nyomban munkába állt. Elénekelte a Stay-t, a Give me love-ot és mint később megtudtam, egy saját számát, a Nightingale-t. Miután végzett, odajött hozzám.
- Milyen voltam?
- Elképesztő! Nagyon tetszett.
- Figyi! Beszéltem a főnökkel és azt mondta, hogy ha most előadsz 1-2 számot és a közönségnek tetszik, akkor hétfőnként utánam játszhatsz itt.
- MIII???? Komolyan? Mi lesz ha nem tetszem a vendégeknek? Ha elrontom?
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem így lesz - mondta, majd a mikrofon felé tologatott. Erőt vettem magamon, kezembe vettem egy gitárt és belekezdtem egy régi számba, a Magic-be. A dal végén erős taps kísért, így úgy éreztem, elénekelhetek még egy dalt és én egy saját számomat választottam, a A year without rain-t. Miután ennek is a végére értem, Sophie hozzám futott és megölelt.
- Fantasztikus voltál - mondta. Hát én nem tudom, de ha ő azt mondja... :)
- Köszönöm - vettünk két kávét elvitelre és haza indultunk.
- A második dal mi volt? Nem ismertem, de nagyon tetszett - szólt Sophie útközben.
- Az a saját dalom volt, A year without rain.
- Úúú tényleg? Nagyon jó - új barátnőm úgy vigyorgott mint a vadalma. Mikor visszaértünk apám palotájába, Sophie-val még minimum egy órát beszéltünk a semmiről, amit eddig még csak Giselle-lel sikerült. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy barátnőm ma a szobámban lévő vendégágyon alszik. A nap végét azzal töltöttük, hogy befejeztük a dalt, amit Sophie a versenyre írt. Ami végül ilyen lett.
Elalvás előtt még felnéztem a netre. Giselle-től kaptam egy e-mailt, amiben egy videóklip volt. Na igen. Giselle nálunk Párizsban elég felkapott énekesnek számított, de én még a karierrje beindulása előttről ismerem. Hírneve ellenére ő nem szállt el. Ugyanaz a kedves, aranyos Giselle maradt, aki volt, csak néha megállították egy közös fotó erejéig, vagy egy autogramért. Ezúttal a Bears című filmhez énekelt egy dalt, aminek a klipjét átküldte, a Carry ont.

jah és...

Ha valakit érdekel, twitterem: @julsinglee Facebookom:https://www.facebook.com/stolemyheart421

sziasztok!

Sziasztok! Csak annyit, hogy kérlek megjegyzést írjatok! Szeretnék visszajelzést kapni, akár javaslat formájában is. Valamint, ha tetszik azt is írjátok meg :) és ha valamit esetleg nem értetek, akkor kérdezhettek is :)

2.

2.fejezet

Augusztus 30. vasárnap

Véleményem szerint a rögtön másnapi indulás kissé korai volt. Anyu viszont amellett érvelt, hogy minél hamarabb találok munkát, annál jobb.

Reggel első dolgom volt elmenni Giselle-hez és előadni neki a vadiúj fejleményeket. Iszonyatosan szomorú volt, amiért elmegyek. Ennek az egésznek köszönhetően az egész napot a legjobb barátnőmmel töltöttem. A nap egy részét a fővárosi könyvtárban töltöttük (a zene mellett az olvasás a másik hóbortom), míg a maradék időben az Eiffel-torony melletti parkban eszegettünk és beszélgettünk. Délután 3-ra Giselle a reptérhez kísért, ahol már anyu várt ránk. Mindkettőjüktől könnyes szemmel búcsúztam és felszálltam a gépre. Életemben először ültem repülőn és ezt egyedül megélni nem volt túl kellemes. Pár HOSSZÚ óra után a gép leszállt a londoni reptéren. London még onnan nézve is varázslatosan gyönyörű volt.

Egy számomra ismeretlen nő közeledett felém.

- Ugye te vagy Greg lánya? Te vagy Clara? Reméltem, hogy a kép alapján felismerlek. Apád nagyon sokat mesélt rólad.

- Én viszont nem igazán tudom, ki maga?

- Ó, ne haragudj! Sarah vagyok. Sarah Piper. Édesapád menyasszonya - nem elég, hogy eddig fogalmam sem volt arról, hogy apu el van jegyezve, de ezt ráadásképp a nőtől kell megtudnom?!? Míg én próbáltam megemészteni az imént szerzett információt, addig A NŐ egy fekete limuzin felé terelgetett. Ez is szép! Míg mi anyával alig élünk meg egy szakács fizetéséből, addig apámnak és A NŐ-nek elég jól mennek a dolgok, ugyanis az apám egy filmproducer... Eszébe jutott-e, hogy egy szem lánya szívesen találkozna néhány általa szeretett britt színésszel? Dehogy! Azt sem tudja, hogy milyen színészeket szeretek...
A limuzinból egy hatalmas, palotára hajazó épületnél szálltunk ki.
- Itt lakik az apám???  -tátott szájjal néztem a mostantóli otthonomat. A NŐ felkísért a nekem kiválasztott szobába. Háromszor akkora volt, mint az otthoni szobám és tisztább is volt (egyenlőre :) ).
- Greg megbeszélésen van, úgyhogy egyenlőre maradj a házban! Késő este ér vissza, tehát ma már ne zargasd! Holnap reggel átjön a húgom és majd vele és Greggel megbeszélitek, hogy pontosan mit csinálhatsz és hova mehetsz - gondolom mondanom sem kell, hogy ez a Sarah vagy ki elég ellenszenves volt számomra. Csak remélhetem, hogy a húga rendes lány.
A nap további részében feltűnően unatkoztam, ami A NŐ-t eléggé idegesítette, így elvezetett az apám saját könyvtárába. Így legalább tudom, hogy van közös pontunk az apámmal: a könyvek. Elég sokáig keresgéltem, mivel nem sok könyv van, amit még nem olvastam. Végül találtam egyet, Tintaszív címmel, felvittem az újdonsült szobámba és belekezdtem. Egészen éjfélig olvastam, de akkor úgy döntöttem, aludni is kéne. Természetesen a Tintaszív az új kedvenc könyvem. :)