3.fejezet
Augusztus 31. hétfő
A bejárónő (!!!) nem volt olyan kegyes mint anya szokott lenni. Míg otthon anyu hagyja, hogy addig aludjak, amíg jólesik, addig apám bejárónője már nyolckor kirázott az ágyból és közölte, hogy kilencre felöltözve, rendezetten menjek le az ebédlőbe, mert akkor tálalja a reggelit.
Felvettem egy Niallt ábrázoló pólót (Harry-set akartam, olyan sajna nem volt a boltban, de ez is nagyon tetszik), egy farmert és egy szürkés converse-t (nehogy azt higgyétek, hogy mi ezt anyuval megengedhetjük magunknak, ezt apám küldte a szülinapomra) és kerestem egy, a szerelésemhez illő táskát, amibe fontosabb dolgaimat pakoltam (teló, füles, pénztárca, zsepi stb.).
Lementem a földszintre és megkerestem az ebédlőt. Pont kilenc volt, mikor beestem a terembe. Rég nem látott apám headsettel a fülén "tárgyalt", miközben óvatosan szemezgetett az előtte lévő szőlőből (engem is úgy meglepett, ahogy téged), A NŐ pedig a bejárónővel ordibált, hogy 'mi az hogy epret mert hozni, mikor ő allergiás az eperre'. Az asztal felém eső részén egy kb velem egyidős lány mézes gabonapehely-karikákat evett tejjel leöntve. Mivel ez volt az én kedvenc reggelim, leültem a lány mellé és készítettem magamnak egy adaggal.
- Egyébként én Clara vagyok - fordultam a lányhoz mosolyogva.
- Jah, aha, Greg lánya. Én Sophie vagyok, Sarah húga - a kezét nyújtva felém fordult majd megakadt a szeme a pólómon. - Szereted a One Direction-t? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Imádom és gondolom te is - a szeme egyre erősebben csillogott.
- Találkoztál már velük? - kérdeztem érdeklődve.
- Még nem, de úúú hamarosan fogok.
- De jó! Hogy hogy?
- Már hetek óta készülök az általuk rendezett énekes-dalszerző versenyre, aminek ők maguk lesznek a bírái - otthon én is láttam a versenykiírást twitteren, de sajna mivel Párizsban voltam, így nem igazán tudtam jelentkezni.
- Úúú...Megmutatod a dalod?
- Ha érdekel, persze! Van nálad fülhallgató? - én odaadtam a fülesemet, mire ő elővette a telefonját és böngészni kezdett benne.
- Itt is van - lejátszás után hozzátette - Még nincs teljesen kész.
- Eddig nagyon jó és ha szeretnéd szívesen segítek befejezni.
- Tényleg? - a szemei elképesztően csillogtak. - Akkor neked is énekelned kell velem - ahogy ezt kimondta a szívem szinte megállt. Én énekeljek a One Direction előtt? Úgy hogy ők hallják is és nem csak képzelni fogom őket? Végül így válaszoltam Sophie-nak:
- Hát... ha te ezt szeretnéd... Miért is ne? - Sophie örömében a nyakamba vetette magát így a tejet lesodorta az asztalról, ami így a földön és az addigra már mögöttünk álló Sarah-n landolt. Míg én megpróbáltam visszatartani a röhögésemet, addig Sophie hangos hahotázásban tört ki.
- Már majdnem bocsánatot kértem az ügyetlenségemért, de végül egész jól sült el a dolog - jegyezte meg, miközben a nővére visítozva rohant a szobájába átöltözni.
- Most mennem kell, később visszahívom. Viszlát! - hallottam apám hangját a terem másik végéből. Valószínűleg feltűnt neki a zűrzavar, mert hozzánk érve megkérdezte:
- Itt meg mi történt?
- Csak véletlenül levertem a tejet, ami sajna a nővéremen landolt - vágott Sophie tettetett szomorú arcot, mire én elnevettem magam. Apám végre észrevett és felém fordult.
- Clara! Hát te hogy megnőttél!
- Jah, persze! Amúgy Greg, köszönöm a tájékoztatást az eljegyzésről és sok boldogságot kívánok hozzá! Most ha megenged Sophieval elmegyünk városnézni és közben szétnézek, hátha valami jó munkát is találok - láthatóan apám meglepődött a szemtelenségemen és pislogva nézte végig, ahogy a kijárat felé húzom első londoni barátnőmet. Mikor már elég messze értünk a telektől, egy kérdéssel beszélgetést kezdeményeztem.
- Egyébként a versenynek van valami díja vagy hasonló?
- Természetesen. A győztes elég sok időt fog tölteni a srácokkal, ugyanis felveszik vele a dalát. Valamint egy VIP koncertjegyet is kap és a koncerten az egyik dalt elénekelheti a bandával. Természetesen ha duó, vagy trió indul, akkor a tagok számára sokszorozódik a jegyek száma is.
- Az nagyon király - mosolyogtam. Egy rövid csönd után újabb kérdést tettem fel, de már egészen más témában.
- Mond csak, mennyire ismered az apámat?
- Viszonylag jól. Miért?
- Milyen ember ő? Mert hát én nem igazán ismerem. Mindössze 2-3 évente beesik egy "családi" karácsonyra és másnap jön is ide vissza.
- Lássuk csak: egész jófej, kedves okos, intelligens, udvarias, imádja a könyveket, imád téged és nagyon hiányolja anyukád főztjét. Főleg akkor, amikor a nővérem a fejébe veszi, hogy majd ő fog vacsorát készíteni. Olyankor általában a kutyáinak, (most figyelj!) Amynek és Claranak adja az adagját.
- Rólunk nevezte el a kutyáit?
- Bizony.
A tortúra alatt mindenféle helyen voltam, amit apám fizetett. Voltam egy Harry Potter múzeumban, ahol ittam vajsört és ettem csokibékát, valamint volt szerencsém csevegni egyet a Weasley ikreket játszó színészekkel, James és Oliver Phelps-szel, akik egyébként közel olyan jófejek, mint az általuk alakított karakterek.
Sophieval ellátogattunk a Big Benhez, megnéztük a Buckingham palotát és a Madame Tussauds-ban fotózkodtunk a kiráynő, Jennifer Lawrence és a One Direction szobrokkal.
Legvégül felültünk a London Eye-ra, ahol a magasból is megcsodálhattam a várost.
Sophie az órájára pillantott.
- Figyi nekem fél óra múlva jelenésem van a Starbucks kávézóban.
- Hogy érted, hogy jelenésed van?
- Minden hétfőn délután háromkor eléneklek 2-3 dalt egy kis plusz pénzért. Elkísérsz?
- Persze, szívesen meghallgatlak. Nem tudod, hogy lehet-e még jelentkezni oda előadónak?
- Úgy tudom, lehet, de majd ma megkérdezzük, jó?
- Jó - a fülke, amiben voltunk, leért a földre és mi rögtön a kávézó felé vettük az utunkat. Hosszas séta után meg is érkeztünk és Sophie nyomban munkába állt. Elénekelte a Stay-t, a Give me love-ot és mint később megtudtam, egy saját számát, a Nightingale-t. Miután végzett, odajött hozzám.
- Milyen voltam?
- Elképesztő! Nagyon tetszett.
- Figyi! Beszéltem a főnökkel és azt mondta, hogy ha most előadsz 1-2 számot és a közönségnek tetszik, akkor hétfőnként utánam játszhatsz itt.
- MIII???? Komolyan? Mi lesz ha nem tetszem a vendégeknek? Ha elrontom?
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem így lesz - mondta, majd a mikrofon felé tologatott. Erőt vettem magamon, kezembe vettem egy gitárt és belekezdtem egy régi számba, a Magic-be. A dal végén erős taps kísért, így úgy éreztem, elénekelhetek még egy dalt és én egy saját számomat választottam, a A year without rain-t. Miután ennek is a végére értem, Sophie hozzám futott és megölelt.
- Fantasztikus voltál - mondta. Hát én nem tudom, de ha ő azt mondja... :)
- Köszönöm - vettünk két kávét elvitelre és haza indultunk.
- A második dal mi volt? Nem ismertem, de nagyon tetszett - szólt Sophie útközben.
- Az a saját dalom volt, A year without rain.
- Úúú tényleg? Nagyon jó - új barátnőm úgy vigyorgott mint a vadalma. Mikor visszaértünk apám palotájába, Sophie-val még minimum egy órát beszéltünk a semmiről, amit eddig még csak Giselle-lel sikerült. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy barátnőm ma a szobámban lévő vendégágyon alszik. A nap végét azzal töltöttük, hogy befejeztük a dalt, amit Sophie a versenyre írt. Ami végül ilyen lett.
Elalvás előtt még felnéztem a netre. Giselle-től kaptam egy e-mailt, amiben egy videóklip volt. Na igen. Giselle nálunk Párizsban elég felkapott énekesnek számított, de én még a karierrje beindulása előttről ismerem. Hírneve ellenére ő nem szállt el. Ugyanaz a kedves, aranyos Giselle maradt, aki volt, csak néha megállították egy közös fotó erejéig, vagy egy autogramért. Ezúttal a Bears című filmhez énekelt egy dalt, aminek a klipjét átküldte, a Carry ont.
Lementem a földszintre és megkerestem az ebédlőt. Pont kilenc volt, mikor beestem a terembe. Rég nem látott apám headsettel a fülén "tárgyalt", miközben óvatosan szemezgetett az előtte lévő szőlőből (engem is úgy meglepett, ahogy téged), A NŐ pedig a bejárónővel ordibált, hogy 'mi az hogy epret mert hozni, mikor ő allergiás az eperre'. Az asztal felém eső részén egy kb velem egyidős lány mézes gabonapehely-karikákat evett tejjel leöntve. Mivel ez volt az én kedvenc reggelim, leültem a lány mellé és készítettem magamnak egy adaggal.
- Egyébként én Clara vagyok - fordultam a lányhoz mosolyogva.
- Jah, aha, Greg lánya. Én Sophie vagyok, Sarah húga - a kezét nyújtva felém fordult majd megakadt a szeme a pólómon. - Szereted a One Direction-t? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Imádom és gondolom te is - a szeme egyre erősebben csillogott.
- Találkoztál már velük? - kérdeztem érdeklődve.
- Még nem, de úúú hamarosan fogok.
- De jó! Hogy hogy?
- Már hetek óta készülök az általuk rendezett énekes-dalszerző versenyre, aminek ők maguk lesznek a bírái - otthon én is láttam a versenykiírást twitteren, de sajna mivel Párizsban voltam, így nem igazán tudtam jelentkezni.
- Úúú...Megmutatod a dalod?
- Ha érdekel, persze! Van nálad fülhallgató? - én odaadtam a fülesemet, mire ő elővette a telefonját és böngészni kezdett benne.
- Itt is van - lejátszás után hozzátette - Még nincs teljesen kész.
- Eddig nagyon jó és ha szeretnéd szívesen segítek befejezni.
- Tényleg? - a szemei elképesztően csillogtak. - Akkor neked is énekelned kell velem - ahogy ezt kimondta a szívem szinte megállt. Én énekeljek a One Direction előtt? Úgy hogy ők hallják is és nem csak képzelni fogom őket? Végül így válaszoltam Sophie-nak:
- Hát... ha te ezt szeretnéd... Miért is ne? - Sophie örömében a nyakamba vetette magát így a tejet lesodorta az asztalról, ami így a földön és az addigra már mögöttünk álló Sarah-n landolt. Míg én megpróbáltam visszatartani a röhögésemet, addig Sophie hangos hahotázásban tört ki.
- Már majdnem bocsánatot kértem az ügyetlenségemért, de végül egész jól sült el a dolog - jegyezte meg, miközben a nővére visítozva rohant a szobájába átöltözni.
- Most mennem kell, később visszahívom. Viszlát! - hallottam apám hangját a terem másik végéből. Valószínűleg feltűnt neki a zűrzavar, mert hozzánk érve megkérdezte:
- Itt meg mi történt?
- Csak véletlenül levertem a tejet, ami sajna a nővéremen landolt - vágott Sophie tettetett szomorú arcot, mire én elnevettem magam. Apám végre észrevett és felém fordult.
- Clara! Hát te hogy megnőttél!
- Jah, persze! Amúgy Greg, köszönöm a tájékoztatást az eljegyzésről és sok boldogságot kívánok hozzá! Most ha megenged Sophieval elmegyünk városnézni és közben szétnézek, hátha valami jó munkát is találok - láthatóan apám meglepődött a szemtelenségemen és pislogva nézte végig, ahogy a kijárat felé húzom első londoni barátnőmet. Mikor már elég messze értünk a telektől, egy kérdéssel beszélgetést kezdeményeztem.
- Egyébként a versenynek van valami díja vagy hasonló?
- Természetesen. A győztes elég sok időt fog tölteni a srácokkal, ugyanis felveszik vele a dalát. Valamint egy VIP koncertjegyet is kap és a koncerten az egyik dalt elénekelheti a bandával. Természetesen ha duó, vagy trió indul, akkor a tagok számára sokszorozódik a jegyek száma is.
- Az nagyon király - mosolyogtam. Egy rövid csönd után újabb kérdést tettem fel, de már egészen más témában.
- Mond csak, mennyire ismered az apámat?
- Viszonylag jól. Miért?
- Milyen ember ő? Mert hát én nem igazán ismerem. Mindössze 2-3 évente beesik egy "családi" karácsonyra és másnap jön is ide vissza.
- Lássuk csak: egész jófej, kedves okos, intelligens, udvarias, imádja a könyveket, imád téged és nagyon hiányolja anyukád főztjét. Főleg akkor, amikor a nővérem a fejébe veszi, hogy majd ő fog vacsorát készíteni. Olyankor általában a kutyáinak, (most figyelj!) Amynek és Claranak adja az adagját.
- Rólunk nevezte el a kutyáit?
- Bizony.
A tortúra alatt mindenféle helyen voltam, amit apám fizetett. Voltam egy Harry Potter múzeumban, ahol ittam vajsört és ettem csokibékát, valamint volt szerencsém csevegni egyet a Weasley ikreket játszó színészekkel, James és Oliver Phelps-szel, akik egyébként közel olyan jófejek, mint az általuk alakított karakterek.
Sophieval ellátogattunk a Big Benhez, megnéztük a Buckingham palotát és a Madame Tussauds-ban fotózkodtunk a kiráynő, Jennifer Lawrence és a One Direction szobrokkal.
Legvégül felültünk a London Eye-ra, ahol a magasból is megcsodálhattam a várost.
Sophie az órájára pillantott.
- Figyi nekem fél óra múlva jelenésem van a Starbucks kávézóban.
- Hogy érted, hogy jelenésed van?
- Minden hétfőn délután háromkor eléneklek 2-3 dalt egy kis plusz pénzért. Elkísérsz?
- Persze, szívesen meghallgatlak. Nem tudod, hogy lehet-e még jelentkezni oda előadónak?
- Úgy tudom, lehet, de majd ma megkérdezzük, jó?
- Jó - a fülke, amiben voltunk, leért a földre és mi rögtön a kávézó felé vettük az utunkat. Hosszas séta után meg is érkeztünk és Sophie nyomban munkába állt. Elénekelte a Stay-t, a Give me love-ot és mint később megtudtam, egy saját számát, a Nightingale-t. Miután végzett, odajött hozzám.
- Milyen voltam?
- Elképesztő! Nagyon tetszett.
- Figyi! Beszéltem a főnökkel és azt mondta, hogy ha most előadsz 1-2 számot és a közönségnek tetszik, akkor hétfőnként utánam játszhatsz itt.
- MIII???? Komolyan? Mi lesz ha nem tetszem a vendégeknek? Ha elrontom?
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem így lesz - mondta, majd a mikrofon felé tologatott. Erőt vettem magamon, kezembe vettem egy gitárt és belekezdtem egy régi számba, a Magic-be. A dal végén erős taps kísért, így úgy éreztem, elénekelhetek még egy dalt és én egy saját számomat választottam, a A year without rain-t. Miután ennek is a végére értem, Sophie hozzám futott és megölelt.
- Fantasztikus voltál - mondta. Hát én nem tudom, de ha ő azt mondja... :)
- Köszönöm - vettünk két kávét elvitelre és haza indultunk.
- A második dal mi volt? Nem ismertem, de nagyon tetszett - szólt Sophie útközben.
- Az a saját dalom volt, A year without rain.
- Úúú tényleg? Nagyon jó - új barátnőm úgy vigyorgott mint a vadalma. Mikor visszaértünk apám palotájába, Sophie-val még minimum egy órát beszéltünk a semmiről, amit eddig még csak Giselle-lel sikerült. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy barátnőm ma a szobámban lévő vendégágyon alszik. A nap végét azzal töltöttük, hogy befejeztük a dalt, amit Sophie a versenyre írt. Ami végül ilyen lett.
Elalvás előtt még felnéztem a netre. Giselle-től kaptam egy e-mailt, amiben egy videóklip volt. Na igen. Giselle nálunk Párizsban elég felkapott énekesnek számított, de én még a karierrje beindulása előttről ismerem. Hírneve ellenére ő nem szállt el. Ugyanaz a kedves, aranyos Giselle maradt, aki volt, csak néha megállították egy közös fotó erejéig, vagy egy autogramért. Ezúttal a Bears című filmhez énekelt egy dalt, aminek a klipjét átküldte, a Carry ont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése