9.

Szeptember 8, kedd
Nagyon furcsa álmom volt, valószínűleg a tegnapi filmnek köszönhetően. Követtem a fehér nyulat a gödörig, amibe belezuhanva nem Alice Csodaországjában találtam magam, hanem egy másik, de legalább annyira varázslatos helyen, ahol Harry várt rám. Ébrdn sem tudtam kiverni ezt az álmot a fejemből. Ebéd közben is arra gondoltam. Végül elővettem a már régi, de megbízható jegyzettömböm, felütöttem egy még üres oldalon és hagytam, hogy a kezem irányítson. Pár perc után megszületett annak a dalnak az első versszaka és a refrénje, amit attól a perctől kezdve énekelni akartam a koncerten.
- Mi szépet alkottál? - kérdezte Sophie, aki mellettem épp egy szendvicset majszolgatott. Válasz helyett szimplán elétoltam a füzetem.
- I love to see your face
You give me a heartrace
You only need to look at me
You should be my destiny

When I imagine I'm holding your hand
And we're walking in my Wonderland
I feel my heart starts to burn
There's a lot of things I have to learn - olvasta fel a szöveget. - Ez fantasztikus! Ugye ezt énekled majd a koncerten?
- Ha addigra elkészülök vele, akkor igen. Apropó. Te választottál már?
- Igen. Azt a dalt fogom énekelni, amit akkor írtam, amikor szakítottunk az első és eddig egyetlen pasimmal. Fájdalmas volt, de legalább született belőle egy egész jó dal, a Skyscraper - Sophie rögtön felém nyújtotta MP3-ja fülhallgatóját.
- Ez a dal egyszerűen elképesztő - mondtam barátnőmnek, miután végig hallgattam, majd hozzátettem: - Csúnya szakítás lehetett - Sophie szomorúan elhúzta a száját.
- Tudod, az a vicces, hogy nem volt a kapcsolatunkkal semmi komoly probléma. Én teljes szívemből szerettem a srácot, azt hittem ő is engem... Aztán, amikor megtutta, hogy szeretem a One Directiont, közölte, hogy neki olyan lány nem kell, aki rajong öt buziért.
- Várj! Csak azért dobott, mert szereted a One Directiont? Az nem lep meg, hogy lebuzizta őket, a legtöbb fiú, aki irigy rájuk, ezt teszi. Viszont, hogy csak ezért összetörte a szíved? Már ne haragudj, de elég nagy tapló lehet.
- Az is.
- Ide jár suliba?
- Sajnos.
- Láthattam már?
- Ja. Előtted ül az osztályteremben.
- Mi??? Az a fekete hajú, kreolos srác?
- Ja. Ő Jake.
- Jaj Sophie, úgy sajnálom! Megígérem, hogy megfizet még azért, amit tett. Bocsi, de most mennem kell! Megígértem Niallnek, hogy felhívom, amint tudom - ja igen. Elfelejtettem említeni, hogy tegnap az összes fiúval telefonszámot cseréltünk.
- Jó, persze - mondta Sophie kissé szomorkásan.
- Ugye tudod, hogy Niallel csak barátok vagyunk?
- Azt tudom, hogy te csak úgy gondolsz rá, de mi van, ha ő nem? Mi van ha tetszel neki?
- Mi? Dehogy tetszem neki. Még a Nando'sban sem ettem, emlékszel? - barátnőm végre elmosolyodott, úgyhogy nyugodt szívvel mentem be a mosdóba a telefonom szorongatva. Kikerestem a számot a névjegyek közt, aztán hívást indítottam. Az ír srác három csörgés után vette fel.
- Szia Clara! Mizújs?
-Niall, én már nem bírom ezt. Tudom, hogy alig egy hete ismerjük egymást és nem tudom, hogy lehetséges-e ez egyáltalán, de én már szeretem őt. Minden pillanatban egyre jobban.
- Oké, figyelj! Szerintem lehetséges, hisz elég sok időt töltöttetek együtt egy hét alatt. Én melletted vagyok, számíthatsz rám.
- Annyira köszönöm! Tudod, olyan, mintha már veled évek óta közeli barátok lennénk.
- Igazából nekem is - mondta, mire én halk kuncogásba kezdtem. - Miért nevetsz? Nem hiszel nekem?
- De, persze. Csak annyi, hogy kb két hete még arra sem mertem volna fogadni, hogy valaha találkozunk. Erre most te vagy az egyik legjobb barátom. Ez annyira boldoggá tesz, hogy el sem tudom neked mondani.
- Ezt jó hallani! Figyelj, nekem most le kell tennem! Mintha Harry hangját hallottam volna közeledni. Szia, további szép napot! Majd még beszélünk.
- Persze, szia - a telefonom sípolt egyet és Niall már nem volt a vonalban. Mosolyogva tettem el a telefonomat, majd az osztályterembe mentem, ahol Sophie látszólag még mindig az ebédjét fogyasztotta.
- Azt ne mondd, hogy ennyi idő alatt nem tudtad megenni azt az egy szendvicset?
- Ez már a harmadik - ahogy ezt kimondta, nevetni kezdtem.
- Tudod Sophie, az étvágyatokat tekintve tökéletes páros lennétek Niall-lel - barátnőmből is kitört a röhögés.
Ebéd után még két tanóra volt. Ezúttal egy Range Rover várakozott az iskola előtt háromkor, a volánnál pedig Harry ült.
- Szép autó - léptem hozzá s közben próbáltam nem törődni azzal, hogy majd' kiugrik a szívem.
- Köszönöm. Na beszálltok vagy mi lesz? - én előre ültem, Harry mellé, Sophie pedig mögénk vágta be magát.
- Meg van már a dalotok?
- Az enyém igen - kezdte barátnőm.
- Muti - a lány előre nyújtotta a zenelejátszóját.
- Ez nagyon jó és szomorú - szólt Harry, miután meghallgatta a Skyscrapert, aztán felém fordult. - Te hogy állsz? Meg van már a dalod?
- Hát nem mondanám. Még alakul. Ma kezdtem el írni.
- Miről szól? - pár másodpercig hezitáltam, hogy mit mondjak. Végül úgy döntöttem, nem lesz semmi abból, ha kibököm az igazat. Én hülye!
- Szerelemről. Reménytelen szerelemről.
- Szerintem nem reménytelen - szólt Sophie, mire hátrafordulva szúrós tekintettel néztem rá.
- Ki a szerencsés srác?
- Senki - vágtam rá rögtön. Miért sodrom én magam mindig efféle helyzetekbe?
- Nem fogod elmondani, ugye?
- Jól gondolod.
- Miért?
- Mert semmi közöd hozzá.
- Jó, akkor hagylak - ezután kissé csendesebben telt az út. - Itt is vagyunk - szólalt meg végül Harry, leparkolva az aréna előtt. Az épületbe érve üdvözöltük a srácokat.
- De jó, hogy végre itt vagytok! Már nem bírtam Niallel. Éhes - ez éppen elég volt arra, hogy megértsük Liamet.
- Akkor még jó, hogy hoztam kaját - emelt fel Harry egy Nando's feliratú zacskót. Niall ezt hallva rögtön felpattant a földről (szenvedésében már a padlón feküdt).
- Legalább így már te is megkóstolhatod ezt a mennyei eledelt - mondta az ír srác rám nézve, közben már könyökig a zacskóban túrkált. Végül egy szendvicsféleséget nyomott a kezembe, ami Niall szerint egy dupla csirke burger. A fiú addig bámult szigorúan engem, amíg bele nem haraptam a burgerembe. Nehogy már lemaradjon a reakciómról! Természetesen nagyon ízlett.
- Szóval...meg van már a dalotok? - kérdezte Louis is.
- A Sophie-é meg van, Clara viszont most írja valami srácról, akiről nem akar beszélni - előzött meg Harry, kissé sértődötten.
- Értem. Hallhatjuk a Sophie-ét?
- Persze - szólt barátnőm, majd a mai napon már harmadjára játszotta le szakítós számát.
- Hát ez a dal, egyszerűen elképesztő - mondta Niall, majd hozzátette. - Legszívesebben behúznék egyet a srácnak, aki ezt ihlette.
- Ès te még nem is tudod a részleteket - csúszott ki véletlenül a számon.
- Milyen részletek? Mit tett veled az a srác? - barátrőmre néztem, akin láttam, hogy nem fogja kibökni, de bólintott egyet felém, jelezve, hogy én elmondhatom.
- Hát az a szemétláda konkrétan annyi miatt dobta, mert szereti a bandátokat.
- Mi? - Niall szemében tomboló dühöt láttam, amint elhagyták a szavak a számat. Sophie már szinte sírt, ahogy felelevedni látszottak a régi borzalmas emlékek. Ezt a mellettem álló szőke fiú is észrevette, vigasztalásképp átölelte a lányt. Ha ez nem nyugtatta meg Sophiet, akkor semmi nem tudná.
A tegnapi négy órából ma öt óra lett. A nap ráadásképpjeként pedig Sophiet felhívta a mostohaanyja, hogy mivel tegnap fellépést múlasztott, múlthét óta pedig nem igazán járt be dolgozni, ezért kirúgták a Starbucksból, ami pedig azt eredményezte, hogy büntetésből mától nem aludhat nálam. Remek. Így egyedül kellett volna hazamennem. Volna.
- Hazaviszlek, ha szeretnéd. Nem kell egyedül hazasétálnod a sötétben - épp a közönség egyik székében pihentem, amikor Harry leült mellém. Mintha olvasna a gondolataimban.
- Azt megköszönném - fordultam felé, mire ő elmosolyodott. Felállta a székből és odasétált a másik három fiúhoz.
- Srácok, szerintem mára elég ennyi. Én hazaviszem Clarat, ti pedig vigyétek Sophiet.
- Meglesz - bólintott Niall mosolyogva. Miért érzem azt, hogy tetszik neki a barátnőm?
Harry visszajött hozzám, megfogta a kezem (!!!) és az ajtó felé húzott. Amikor a Range Roverhez értünk, elengedte a kezem és kinyitotta nekem a kocsiajtót.
- Köszi - mosolyogtam rá zavartan, majd beültem. Ezen az úton szerencsére hanyagolta a dalom témáját. Ennek ellenére is végigbeszélgettem vele az utat. Kiderült, hogy sok közös van bennünk: filmek, zene és az alapján, amit eddig tapasztaltam, nagyon szeret hülyülni és elég érzelmes, pont mint én. Az út felénél a rádióból elkezdett szólni a Drag me down, amit Harryvel letekert ablakkal énekeltünk végig. Egyszer ránk is dudáltak. Sajnos egy idő után hazaértünk, úgyhogy kénytelen voltam elbúcsúzni a világ legklasszabb fiújától.
- Vigyázz magadra Ájulós! - Harry egy puszit nyomott a homlokomra és szorosan átölelt.
- Te is - suttogtam a fülébe. Bár örökre a karjaiban maradhattam volna, de nem lehetett. Az apám hangját hallottam, mire ijedten elengedtem Harryt.
- Csak hogy hazaértél! Én aggódva vártam rád, erre mit látok? Egy fiút ölelgetsz.
- Apa, ez nem az amire g...
- Te menj a szobádba! Én még váltok pár szót a fiatalemberrel - aggódva Harryre néztem, aki csak szimplán bólintott egyet, jelezve, hogy tudja kezelni a helyzetet. Én felmentem a szobámba és az ablakból követtem az eseményeket. Amikor láttam, hogy Harry a kocsijába ül, a kezembe vettem a telómat és hívást indítottam.
- Mit mondott?
- Hát, hogy vigyázzak rád, meg hogy tiszteljelek, meg ilyenek.
- Várj! Azt hiszi, hogy...?
- Hogy járunk. Ja és azt is mondta, hogy ha terhes leszel, akkor megöl. Elég íjesztő volt.
- Te jó ég! Annyira sajnálom. Mondtad neki, hogy mi nem is...?
- Hogy nem is vagyunk együtt? Nem. Csak bólogattam, majd eljöttem.
- Hogy mi? Tudod mennyivel szigorúbb lesz? Nem fog ki engedni a házból, mert azt hiszi, hogy hozzád akarok menni.
- Te is megmondhatod neki, hogy nem vagyok a pasid. Bocsi, de most leteszem mert már vagy 10 nem fogadott hívásom volt a fiúktól.
- Oké. Szia - miután Harry letette, felhívtam Sophiet, hogy elmeséljem neki a történteket. Aztán ő is elmondta arról, hogy Niallel is végigbeszélgették az utat és, hogy a srác azt mondta, hogy akkor hívhatja fel, amikor csak szeretné.
- Figyelj, Sophie! Már kérdezni akartam, miből gondolod, hogy nem reménytelen?
- Csak látom, hogy rögtön felragyog az arca, amikor meglát téged.
- Biztos rosszul látod - mondtam, közben remélve, hogy tévedek. - Na, most mennem kell, mert be kéne fejeznem a dalt. Szia.
-Szia.
Egészen tízig dolgoztam, de végül sikerült befejeznem az előadásra kész dalomat, az In my Wonderland-et.

I love to see your face
You give me a heart race
You only need to look at me
You should be my destiny

When I imagine I'm holding your hand
And we're walking in my Wonderland
I feel my heart starts to burn
There's a lot of things I have to learn

I've never been in love like this
But now I only want your kiss
In my mind I hear your voice
I don't care of any other boys

When I imagine I'm holding your hand
And we're walking in my Wonderland
I feel my heart starts to burn
There's a lot of things I have to learn

In my Wonderland
You are not my friend
You are more than that
Since then we met

When I imagine I'm holding your hand
And we're walking in my Wonderland
I feel my heart starts to burn
There's a lot of things I have to learn 2x
There's a lot of things I have to learn 2x
Oh-oh-oh in my Wonderland

8.

Szeptember 7, hétfő
A hétvégén egyetlen említésre méltó dolog történt csak, ugyanis a fiúkkal sajnos nem találkoztunk.
Ez nem volt más, mint hogy apám nem restelt beiratni engem abba az iskolába, ahová Sophie is jár, ahol a mai napon kezdődött el a tanítás. Ígyhát mától kezdve, minden hétköznap reggel 9-től délután 3-ig a suliban kell dekkolnom. Oké, 17 évesen nem remélhettem, hogy otthagyhatom a sulit, de úgy magával ragadott ez a "zenélősdi". Reggel egy enyhe gyomorgörcsöm volt az új suli miatt. Sophie az odaúton végig nyugtatgatott. Az épület előtt már jó pár diák várakozott, akik elég flegmán néztek ránk, amiért épp egy limóból szálltunk ki. Sophie elvezetett az osztálytermünkhöz.
- Lássuk! Ülhetsz velem, mert nincs padtársam, az első óránk pedig matek, Mr Rossettel, aki a legszigorúbb tanár a suliban, úgyhogy nem érdemes nála kihúzni a gyufát - megértően bólogattam, aztán leültem a padhoz, ahová vezetett. A tanár pár perccel később bejött a terembe. Szigorú arcú öregúr volt.
- Ms Smith? - nézett az osztályra. Én félénken felemeltem a kezem.
- Üdvözlöm iskolánkban - a tanár úr mosolyogni próbált, bár mosolya inkább íjesztő vicsorgásnak hatott. Mormogtam valami köszönöm félét, aztán ő elkezdte az órát.
Kb 15-20 perc múlva a teremben elkezdett ordítani a Drag me down.~I've got a fire for a heart...~ Csak pár másodperc után eszméltem rá, hogy a zene a zsebemből szól. Gyorsan kinyomtam, meg sem nézve ki hívott, majd rezgőre állítottam.
- Nem tudom, hogy a maga iskolájában mi volt a szokás, de nálunk Ms Smith, nem elfogadott a telefon tanóra közbeni használata. Most még csak figyelmeztetem, de legközelebb elveszem a telefonját és az igazgatóhoz küldöm - remek! Valószínűleg ilyesmire gondolt Sophie az alatt, hogy ne húzzam ki a gyufát. Mellesleg a telóm óra közben még négyszer remegett a zsebemben. Szünetben végre megnézhettem, hogy ki szeretne velem ennyire beszélni. A híváslistán ötször szerepelt a One Directionként elmentett szám. A mosdóba mentem, hogy visszahívjam őket. Remegő ujjal kattintottam rá a számra, majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Nem bírod már nélkülem, hiányzom, igaz?
- Harry, ne ökörködj, hanem mondd,, hogy miért hívogattál!
- Tíz órakor elmentünk a házatokhoz Niallel és apukád közölte, hogy iskolában vagytok.
- Mi ezen olyan különös? A 17 évesek még általában járnak suliba.
- Hát mi ebbe így nem gondoltunk bele. A helyzet az, hogy el kéne kezdeni próbálni a koncertre, ahol ugye ti is felléptek.
- Mikor lesz a koncert?
- Jövőhét szerda este.
- Az már mindjárt itt lesz!
- Igen, ezért kéne próbálni. Mikor értek rá?
- Hétköznap háromtól, hétvégén pedig egész nap.
- Akkor ezt megbeszéltük.
- Várj Harry! Mielőtt letennéd, csak annyit kérdeznék, hogy ez melyikőtök telefon száma?
- Az enyém. Na nem is zavarlak tovább, jó tanulást! - mosolyogva jöttem ki a mosdóból. A terembe rohantam, ahol szóról szóra ismertettem a beszélgetésünket Sophienak.
- Na és hiányzik? - kérdezte kiragadva a lényeget.
- A koncertre nem mondasz semmit?
- Hiányzik?
- Na jó. Annyira, hogy az már fáj.
- Hűha! Neked tényleg bejön.
- Ja. Amúgy ezt pont te mondod? Egy nap többet gondolsz Niallre, mint bárki, sőt bármi másra a világon.
- Ott a pont - mondta barátnőm szomorkásan mosolyogva.
A tanárok minden órán hivatalosan köszöntöttek a suliban. Amikor az utolsó óráról is kicsengettek, Sophieval elképesztő sebességgel rohantunk. Már épp készültem felhívni Harryt, hogy végeztünk, amikor az épületből kiérve egy hatalmas limuzint pillantottam meg, ami - egy tábla szerint - ránk várt. Alaposan szemügyre vettem. Ez nem apujé volt. Sophieval félve odaléptünk a járműhöz. A sofőr ajtót nyitott nekünk, mi beültünk a limóba, ahol...ahol már négy fiú várt ránk. Liam, Louis, Niall és Harry. Ahogy megláttam, egyfajta izgatottság töltött el, amit többek között a mosolya és zöld szemei okoztak.
- Sziasztok! Indulhatunk az arénába, ahol a koncert lesz? - kérdezte Liam.
- Hát persze - mosolyogtam rá.
Az út alig egy óra volt, amit a fiúkkal végig baromkodtunk. Többek között Niall rájött, hogy még nem voltam a Nando'sban, így ő arról győzködött, hogy menjek oda. Állítása szerint amíg ott még nem ettem, nem is éltem. Louis egy kanállal piszkálta Liamet, aki a kanálfóbiája miatt ettől kishíján megőrült. Sophie ezen röhögött, valamint Niallt büszkévé téve ő is győzködött a Nando'sról. Harry végig engem bámult őrjítően vigyorogva, néha pedig valami olyasmit mondott, hogy tudja, hogy a hétvégén kikészültem attól, hogy nem láthatom. Annak ellenére, hogy igaza volt, ez egy nagyon pofátlan feltételezés.
Mikor megérkeztünk és bementünk az arénába, majdnem leesett az állam.
- Ez hatalmas - néztem végig a lelátón, ahol több ezer, sőt, több tízezer férőhely volt.
- Azt mondtuk már, hogy teltházas lesz? - hajolt a vállam fölé Harry a hátam mögül. Mondhatom, nem kicsit ijjedtem meg ettől. Harry aggódva pillantott rám. - Jól vagy? Teljesen lefehéredtél. Nehogy megint elájulj Ájulós!
- Most inkább hányni fogok - préseltem ki a szavakat a számon, majd az útmutató táblák segítségével a mosdóba rohantam és jóslatom szerint kidobtam a taccsot. A hátam mögül siető lépteket hallottam, amelyek - véleményem szerint - a mosdó ajtajában megálltak.
- Szükséged van valamire? Kérsz esetleg egy pohár vizet? - Harry remegő hangja rémültséget, enyhe pánikot tükrözött.
- A víz most jót tenne, köszönöm - Harry elszaladt a mosdótól, feltételezem pohárért. Amíg rá vártam, a hideg csempén összegubózva hallgattam a csendet. Ezt pár perccel később megtörte a csempéhez ütődő cipőtalp hangja. Valaki egy csapot nyitott ki mögöttem, azután egy kéz végigsimította a hátamat, majd a vállam fölött átnyújtotta a pohár vizet.
- Köszönöm - mosolyogtam a segítőkész Harryre. Miután belekortyoltam a vízbe, Harry segített felállni.
- Jobb már? - mondanom kell, hogy mennyire aranyos volt, ahogy aggódott? Nem hiszem.
- Sokkal - mosolyagtam rá, az ő arcára pedig kiült a megkönnyebbülés. Visszamentünk a többiekhez. Miután mindenki meggyőződött arról, hogy jól vagyok (Niall és Sophie kétszer kérdezett rá, Harry MÉG háromszor), megbeszéltük, hogy fog zajlani a koncert.
- Szóval úgy képzeltük, hogy ti kezditek és zárjátok a koncertet - kezdte magyarázni Louis.
- Az elején eléneklitek a versenydalotokat, aztán mi kb 10 számot. Az utolsó a Drag me down lesz. Ezután elsőként Sophie énekel egy általa választott dalt, ami lehet saját vagy cover. Miután ő letaglózta a közönséget, akkor jön Clara és zárásként mégjobban kikészíti őket - ecsetelte Liam az elképzelésüket. - Ma, mivel nem hiszem, hogy pár másodperc alatt kiválasztottátok a szóló dalotokat, így a duetteteket kell gyakorolni - négy órán át énekeltük a dalt újra és újra, néhány rövid szünettel, ami alatt a fiúk énekeltek el egy-egy dalt. Az ujjaim görcsben voltak a gitározástól és attól féltem, ha minden nap így próbálunk, akkor a koncertig elmegy a hangom.
Este nyolckor értünk haza. Sophieval pizsiben ültünk az ágyon és beszélgettünk.
- Mi újság Niallel? - kérdeztem arra célozva, hogy amikor épp nem én "lelkiztem" a szőke sráccal, akkor ő mély beszélgetést folytatott a barátnőmmel.
- Hát nem is tudom. Én egyszerűen megőrülök érte, de szerintem észre sem veszi. Úgy szeretem, hogy az már szinte meseszerű, ha érted mire gondolok.
Este még valami indíttatás miatt megnéztük az Alice csodaországbant és lefeküdtünk aludni.

7.

7.fejezet

Szeptember 4. péntek

pizsi felsőm

pizsinacim

Reggel apu rázott ki az ágyból engem és Sophie-t azzal, hogy keresnek. Én hülye pedig pizsamában lecaplattam  a földszintre. Kimentem az előszobába, ahol Harry és Niall vártak. Próbáltam gyorsan megmenekülni mielőtt meglátnák a pizsimet, de már késő volt.

- Jó reggelt álomszuszék - nézett rám mosolyogva Harry, majd alaposan megfigyelte a pizsimet. - Tetszik a felirat a pólódon - nevetett ki. Haragudnom kellett volna rá, de olyan aranyos volt, hogy nem tudtam. Mondtam nekik, hogy mindjárt jövök és felszaladtam átöltözni. Mivel egész jó idő volt, így felvettem egy piros-fehér csíkos ruhát, hozzá egy piros tornacipőt, egy fehér sálat a nyakamba, egy piros alapon fehér pöttyös kendőt kötöttem a hajamba és egy papagájos ezüst színű karkötővel egészítettem ki mindezt. Ezután már Sophie társaságában mentem le a fiúkhoz.

aznapi ruhám

- Így is nagyon csinos vagy, de a pizsi felsőd jobban tetszett - mosolygott rám Harry, mialatt Sophie próbálta elfojtani a nevetését.
- Ja, azt gondoltam - mosolyogtam rá.
- Ööö... egyébként a férfi aki fogadott motyogott valami olyasmit, hogy "szóval ti vagytok a jó pasik".
- Hát ő az apukám volt és az ok, hogy ezt mondta, az valószínűleg az, hogy ööö... én mondtam ezt rólatok neki - esküszöm Harrynek az a hobbija, hogy zavarba hoz. Most is rákvörösen égett az arcom.
- Óóó. Szóval jó pasinak tartasz? - kérdezte Harry hülyülve.
- Hát ööö... igen. Mondhatjuk, de a bandából mindenkit - tettem hozzá, nehogy félreérthető legyen.
- Azt még kikupáljuk belőled - folytatta a hülyülést. - Azt már a pizsid alapján úgy is tudom, hogy engem szeretsz a legjobban.
- Most már örökké ezzel fogsz piszkálni?
-Igen - mosolygott rám. Még most sem tudtam rá haragudni.
- Szóval úgy tudom, ma stúdióba megyünk - törte meg Sophie a lassan beálló csendet.
- Igen. Indulhatunk? - kérdezte Niall átkarolva a lányt, aki ettől egy kicsit elpirult.
Egész hamar a stúdióhoz értünk, ahol már ott volt Liam és Louis, akik hatalmas öleléssel köszöntöttek. A stúdió belülről eszméletlen volt. A keverőpult hatalmas volt, a felvételre berendezett szoba fala pedig vörös szivaccsal volt kipárnázva.
- Ez nagyon király - foglaltam 3 szóba a lenyűgözöttségemet.
- Na, akkor ahogy azt tegnap mondtuk, fel fogjátok itt énekelni a dalotok, plusz egyet-egyet a mi számaink közül - fordította komolyra a szót Liam. - Előtte viszont mi éneklünk fel egy számot, hogy lássátok hogy megy ez, vili?
- Vili - mondtam határozottan. A négy fiú a mikrofonok mögé sétált, Niall a kezébe vett egy gitárt és pengetni kezdte. A dallamból, amit játszott, rögtön felismertem legelső számukat. Egyszerűen elképesztő volt. Ráadásul így, hogy Harry végig a szemembe nézett, könnyebb volt azt képzelni, hogy a dal rólam szól. Csak annyi hibádzik, hogy nem vagyok gyönyörű.
- Wow - mondta egyszerűen Sophie, miközben tekintetét Niall-éba fúrta.
- Most ti jösztök - nyújtotta át az ír srác a gitárját. Sophieval a mikrofonokhoz léptünk és elkezdtük a dalt. Lehet, hogy kicsit hihetetlenül hangzik, de már harmadjára sikerült tökéletesen felvenni a számot, ami kezdőkhöz képest csodálatos teljesítmény.
- Oké, ki kezdi? - kérdezte Harry, majd rám nézett. A tekintetéből úgy véltem, nincs választásom, úgyhogy a kezemben maradt gitárral visszamentem az egyik mikrofonhoz. Egy ideig gondolkadtam, hogy melyik dalt énekeljem. Végül, ahogy belenéztem Harry zöld szemeibe, a kezem magától kezdte pengetni a húrokat.

I've tried playing it cool

But when I'm looking at you

I can't ever be brave

'Cause you make my heart race

Shot me out of the sky

You're my kryptonite

You keep making me weak

Yeah, frozen and can't breathe

Something's gotta give now

'Cause I'm dying just to make you see

That I need you here with me now

'Cause you've got that one thing

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

Now I'm climbing the walls

But you don't notice at all

That I'm going out of my mind

All day and all night

Something's gotta give now

'Cause I'm dying just to know your name

And I need you here with me now

'Cause you've got that one thing

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

So get out, get out, get out of my mind

And come on, come into my life

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

You've got that one thing

Get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

So get out, get out, get out of my head

And fall into my arms instead

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

So get out, get out, get out of my mind

And come on, come into my life

I don't, I don't, don't know what it is

But I need that one thing

And you've got that one thing

Próbáltam leolvasni Harry arcáról, hogy vajon tudja-e, hogy a dal minden szavát komolyan gondoltam vagy azt hiszi, hogy véletlenszerűen választottam. A viselkedéséből ítélve a másodikra tippeltem. A fiúk megtapsoltak és gratuláltak, hogy elsőre sikerült a felvétel, aztán egy emberként fordultak Sophie irányába. Átadtam neki a gitárt. A lány a fiúk Once in a lifetime című dalát énekelte és közben le sem vette tekintetét Niallről. A fiú végig bátorítóan mosolygott rá, így az ő felvétele is elsőre meglett.
- Hát lányok, ez jobban ment, mint gondoltuk - szólt Liam és az órájára pillantott. - Amit mi egész napra terveztünk, azt ti kevesebb mint 1 óra alatt letudtátok. Szabadok vagytok.
- Gondolom így a ti napotok is felszabadult - néztem a 4 fiúra, akik értetlenül bólintottak. - Akkor akár együtt is tölthetnénk a napot. Tudom, hogy tegnap is együtt lógtunk, de egy nap alatt senkit sem lehet megismerni.
- Ez egy jó ötlet! Mit szólnátok, ha elmennénk a parkba csak úgy beszélgetni? - dobta fel Louis az ötletet, ami mindenkinek tetszett. Mielőtt a fiúk felvették volna a tegnapi álruhájukat, biztosítottuk őket arról, hogy minket nem zavar ha odajön néhány rajongó autogramért vagy fotóért. Elvégre pár napja még mi is olyan rajongók voltunk, akik ölni tudtak volna azért, hogy találkozzanak a 4 sráccal. Mikor ezt elmondtam, Harry csak annyit reagált, hogy ezt teljes mértékben el tudja rólam képzelni. Végül is, sikerült őket lebeszélnem az álcáról.
A londoni park egyszerű volt, mégis lenyűgöző. Hatalmas füves terület padokkal, sok fával, egy tavacskával és néhány bódéval, ahol vattacukrot, popcornt vagy karamellás almát lehetett venni. Mindenki vett valami rágcsát (én személy szerint mézzel leöntött popcornt), aztán leültünk egy fa alá terített plédre. Természetesen mindenki megkóstolta mindenki kajáját, Niall pedig az egészet meg akarta enni. Sophie neki adta a karamellás almáját, amitől a szőke srác olyan édesen mosolygott, hogy barátnőm teljesen elalélt. Nagyon jól telt a nap és elég szorosan összebarátkoztunk a fiúkkal, akik irtó jó fejek, illedelmesek és ha kell, akkor komoly témáról is lehet velük beszélni.A délután során fontos momentum volt, amikor rajtam és Niall-ön kívül mindenki elment kaját venni. Én akaratomon kívül is Harryt bámultam.
- Tetszik neked, ugye? - zökkentett ki a mellettem ülő ír srác.
- Mi? Ki?
- Harry - szíven ütött, ahogy kimondta a nevét.
- Dehogyis. Miből gondolod?
- Abból ahogy ránézel, ahogy hallgatod, ahogy elpirulsz minden alkalommal, ahogy rád mosolyog. Mi ez ha nem szerelem? Na valld be! Nem mondom el neki és a többieknek sem.
- Na jó, igen. De ha megtudja, kinyírlak, világos?
- Persze. Ne aggódj, rám számíthatsz - mondta, majd megölelt. Ekkor olyan kapocs alakult ki köztem és Niall között, amilyen még soha, semmilyen fiúval. Egy szoros barátság, amit egy titok fűz össze.
A nap hátralévő részében a rajongók csoportosan gyűltek körénk, de a fiúk végig higgadtak és türelmesek voltak. Késő délután volt, amikor hazaértünk Sophieval. 

6.

6.fejezet

Szeptember 3. csütörtök

Az éjszaka folyamán legalább 30 módját megálmodtam annak, hogy jövünk össze Harryvel. Így elmondhatom, hogy egy gyönyörű éjszaka után fog következni eddigi életem legszebb napja. A reggel folyamán még apával is váltottam pár szót, afféle "Mi újság?- Semmi különös, veled?- Velem se, csak ma találkozok a kedvenc bandám tagjaival, akik mellesleg irtó jó pasik" beszélgetés volt. Apa eléggé meghökkent valószínűleg azért, mert mivel keveset találkozunk, így nincs hozzá szokva ahhoz, hogy olyat mondok egy fiúra, hogy 'irtó jó pasi'. Még nekem is hozzá kell ehhez szoknom, mert anya előtt teljesen meg tudtam nyílni, vele bátran beszélgettem a fiúkról, még a 1D-ről is nyáladztam neki egy párszor. Egy apa viszont szerintem teljesen máshogy kezeli ezt a fiú dolgot.
Elég nehéz volt délig lefoglalni magam, de végül csak eltelt az idő. Főként az ágyamon fekve ábrándoztam, miközben Sophie kb 5 percenként mutatott egy képet Niallről, hogy mennyire cuki srác. Bár egyetértettem vele, én szívesebben néztem volna Harryről képeket.
Fél 12-kor fülig érő szájjal indultunk a Starbucks felé. Útközben azt tárgyaltuk, hogy milyen lesz őket újra látni. Mikor a kávézóhoz értünk, ők sajna még nem voltak ott, de a létesítmény be volt zárva így nem mehettünk be, csak ha már a fiúk megjöttek. Na, hát az is egy érdekes pillanat volt. A fiúk próbáltál magukat álcázni, de igen érdekes módon. Louis egy 'Én nem Louis Tomlinson vagyok' feliratú pólót viselt, Liam pedig egy kapucnis pulcsiban volt, aminek a hátára az volt írva, hogy 'Utálom a One Direction-t'. Niall-(ö)n mindössze egy baseball sapka volt és egy napszemüveg, ami azért volt vicces, mert be volt borulva. Harry egy 'Szakács vagyok' feliratú trikót viselt, amire egy farmerdzsekit vett metál villa mintázattal és még a fejére egy kalapot.
- Sziasztok - lépett hozzánk Louis. - Ne tévesszen meg a felirat. Igazából én tényleg Louis vagyok és mi vagyunk a One Direction.
- Aha, arra magunktól is rájöttünk - mondtam.
- Már nem mintha nem lenne jó az álcátok, mert jó - tette hozzá Sophie látva a fiúk csüggedt képét.- Csak mi akkora rajongók vagyunk, hogy a legjobb jelmezben is felismernénk, így ebben is felismertünk titeket - bár a fiúknak fel sem tűnt, én hallottam barátnőm hangjában a szarkazmust.
Bementünk a kávézóba és leültünk egy asztalhoz. A fiúk - állításuk szerint - kellemetlenül érzik magukat álruhában, így hoztak magukkal váltóruhát, amit át is vettek a mosdóban. Mikor végre Harry is helyet foglalt, újra belenézhettem a meseszép szemeibe. Eredetileg úgy terveztem, hogy ő észre sem veszi, hogy őt nézem. Ez végül úgy alakult, hogy ő is a szemembe nézett pont akkor, mikor én az övébe. Én zavarba jöttem és elfordultam, de továbbra is magamon éreztem a tekintetét.
- Hát akkor meséljetek magatokról - mondta Niall, majd Sophie-ra nézett.

Harry gyönyörű mosolya

- Jó, akkor kezdem. Hát én Sophia Rose Piper vagyok, de amúgy csak Sophie. Anyukám sok évvel ezelőtt meghalt, apám újranősült, így lett egy mostoha nővérem is Sarah, aki történetesen Clara apjának menyasszonya. Nézzük csak... 17 leszek november 25-én, imádlak titeket és énekelni, valamint dobolni is egész jól tudok, azt hiszem ennyi - míg Sophie mesélt, nekem feltűnt, hogy Niall milyen érdeklődve hallgatja őt végig.
- Oké. Te jössz Ájulós - nézett rám Harry.
- Hát jó. A nevem Clara Amelia Smith. A szüleim elváltak még egész pici koromban. Egészen 4 nappal ezelőttig Párizsban éltem az anyámmal. Most a filmproducer apámmal élek egy hatalmas palotában. Hát én április 21-én betöltöttem a 17-et, én is imádom a bandátokat, meg énekelni, csak az én hangszerem a gitár. Ja és ki ne felejtsem, hogy az imént kaptam egy fantasztikus becenevet, ráadásul a híres Harry Stylestól, ami nem más mint az Ájulós - a fiúk egyszerre kezdtek
röhögni a beszámolóm végén. Harry a rajongók által jól ismert mosolyával nézett rám. Közel álltam ahhoz, hogy elolvadjak a gyönyörtől, de uralkodtam az érzéseimen.

Ginny a 7.-ben

Hermione a 4.-ben

- Szóval - hagyta végre abba  Liam a nevetést - lenne egy olyan ötletünk, hogy városnézés a One Direction-nel. Ki szavaz mellette? - mivel mindenki karja a magasban volt, el is indultunk város nézni a héten már másodjára. Végigjártuk ugyanazokat a helyeket, bár nem tagadom, hogy a srácokkal minden bulisabb volt. Főleg, amikor az álruhájukban fotózkodtak a saját viaszmásukkal. A Harry Potter múzeumban a srácok úgy gondolták, hogy ajándékot kell adniuk nekünk, úgyhogy míg Sophie megkapta Nialltől azt a ruhát, ami Hermionén volt a 4.-ben, nekem Harry Ginny 7.részes ruháját vette meg. Ennyire ruhadarabnak még életemben nem örültem.
A nap végén most is a London Eye-on kötöttünk ki. Szerencsére volt egy üres fülke az óriáskeréken, amit mi ki is sajátítottuk magunknak, mert a fiúk úgy gondolták, hogy ebbe az ismerkedős napba semmiképp nem fér bele egy rajongókkal való fotózkodás vagy autogram osztogatás. Márpedig, ha egy óriáskerék-fülkébe vadidegenekkel tartózkodunk, előbb utóbb sor került volna arra, hogy egy rajongó átlásson a fantasztikus álcájukon. A másik véglet meg az, ha utálkozókkal találkoznánk, az még inkább tönkre vágná a napunkat.
A fülke egyik végébe beült Sophie és Niall. Barátnőm még mindig ír manós filmekről beszélt a szőke srácnak, bár a fiú ezt nem bánta, meglehetősen érdeklődve hallgatta a lányt. Mintha tetszene neki <3 .
Louis csak adta önmagát, amit már évekkel ezelőtt a videónaplókban láttam. Jelenleg épp egy pop-cornos dobozt  húzott a fejébe, rá pár másodpercre pedig üvölteni kezdett a fájdalomtól, mert a doboz oldalán maradt só belement a szemébe. Míg én és Liam rajta röhögtünk (nagyon vicces volt, Liam félrenyelte a szájában lévő pattogatott kukoricát, amit egyébként nemrég vett ki a Louis fején lévő dobozból), addig Harry azzal mulattatta magát, hogy tippelgetett, mi lehetett a legőrültebb rajongói dolog, ami megfordult a fejemben.
- El akartad valaha lopni a hajszálainkat, hogy klónozhass minket? - kérdezte úgy, mintha ez teljesen elképzelhető lenne rólam.
- Őszintén szólva nem - mondtam és közben még mindig Louis-on nevettem. - Ha érdekel a legőrültebb rajongói dolog, ami megfordult a fejemben, elmondhatom.
- Légyszi, már nincs több tippem  - nézett rám könyörgően  Harry. Alaposan átgondoltam a válaszom, majd nagy nehezen közöltem azt a már tűkön ülő sráccal.
- Hát igazából mindig is szerettem volna beletúrni a hajadba - én egészen elpirultam, de Harry csalódottan nézett rám.
-  Ennél őrültebb vagy cikibb nincs?
- Nincs.
- Ó. Akkor te nem is vagy őrült rajongó.
- Hát őrült nem is. A rajongásom viszont hatalmas - Harry váratlanul kissé meghajolt előttem a fejével.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem eléggé meglepetten.
- Lehajtom a fejem, hogy bele tudj túrni a hajamba - ha lehet, ez még jobban meglepett. Végül is nem tiltakoztam. Felemeltem a kezem és az ujjaim a tincsei közé fúrtam. Ó, hányszor elképzeltem már ezt a pillanatot, a helyzetet, az érzést! Hát az álmaim közelébe sem értek a valóságnak!
Mielőtt kezdett volna kínossá válni, visszavettem a kezem és szerencsétlenül összekulcsoltam. Harry vigyorogva emelte fel a fejét.
- Na? Milyen érzés volt?
- Fantasztikus - mondtam kissé szarkasztikus hangsúllyal.
A fülkénk visszatért a felszínre is mi kiszálltunk. Ekkor lehetett olyan hét óra körül. Már sötétedett. Én, mivel új vagyok a városban, félek sötétben hazamenni, Sophie pedig, mint az kiderült egyébként is fél a sötéttől. Az az eszement ötletünk támadt, hogy megkérdezzük a fiúkat, nem akar-e valamelyikőjük hazakísérni.
- Én szívesen elkísérlek titeket - jelentkezett rögtön Niall és 'mosolygást abbahagyni nem tudó' barátnőmre nézett.
- Én is megyek, így legalább megtudjuk, hogy holnap hová menjünk értetek - szólt rögtön utána Harry is.
- Mert mi lesz holnap? - kérdeztem meglepetten.
- Kipróbálunk titeket stúdióban. Feléneklitek együtt a dalotokat, aztán külön egy általatok választott számot a mieink közül - válaszolt Liam. - Akkor mi Louisszal megyünk - a másik két sráctól kézfogással búcsúztak, Sophie-t és engem pedig megöleltek.
Így tehát barátnőmmel két csodás testőr társaságában indultunk haza. Sophie elől ment és Niall-lel beszélgetett, így mi Harryvel mögöttük haladtunk. Egész úton gondoskodott a jókedvemről. Nem csak celebként, de mint ember is fantasztikus. Elképesztően udvarias és jó modorú. Aranyosan bolondos és nagyon jófej.
- Tehetek a bandátokra egy rajongói megjegyzést? - szóltam az út során.
- Persze.
- Sokkal komolyabbnak tűntök a dalszövegeitek alapján.
- Érdekel ennek az oka?
- Igen.
- Mint az valószínűleg feltűnt, a dalainknak minimum 87%-ának témája a szerelem. Hát ez az a dolog, amit a bandában kivétel nélkül mindenki komolyan vesz.
- Ez szép. Hogy a szerelem ilyen fontos nektek, nem úgy mint manapság a legtöbb fiúnak. Még egy olyan rendes sráccal sem találkoztam, aki így gondolkodna a szerelemről.
- Már ne sértődj meg, de elég gyökér fiú ismerőseid lehetnek.
- Hát azok - Harry aranyosan rám mosolygott. Egy idő után hazaérkeztünk.
- Szép álmokat és légy jó - ölelt át a göndör fürtös brit srác, majd búcsúzásképp megpuszilta a homlokom.
Köszi, neked is és én mindig az vagyok -  válaszoltam, miközben fokozatosan pirultam a puszi miatt. Nialltől is elbúcsúztam, aztán megindultam a ház felé.  Ijjedve vettem észre, hogy apám az ablakból mogorva arccal bámul felém. Én letörölhetetlen mosollyal az arcomon mentem be.
- Szóval ők voltak azok az "irtó jó pasik"? -én vigyorogva bólintottam. Apa látta, hogy a bosszankodásával nem ronthatja el a kedvem, témát váltott. - Anyád ma keresett telefonon. Nyugodtan hívd vissza szobádban lévő vezetékesről, én fizetem a telefon számlát - a mondata befejezte után felmentem a szobámba és felhívtam anyut. Elmeséltem neki töviről hegyire az eddig történteket. Természetesen nagyon büszke volt rám a verseny miatt. Anyu után Giselle-t is sikeresen felhívtam és neki is elmondtam mindent. Nagyon örült, hogy megismerhettem őket és mondta, hogy milyen nagyon hiányzok Párizsból. Mondtam, hogy nekem is hiányzik ő, anya és egész Párizs.
Elalvás előtt Sophie-val kiveséztük a mai napot. Közös döntés alapján úgy határoztunk, hogy tényleg ez volt életünk legszebb napja.

5.

5.fejezet

Szeptember 2.szerda

Már kora reggel felkeltem és kb 5 percenként frissítettem a twitteremet, hogy írt-e már valamelyik fiú eredményt. Ez tartott úgy reggel 7-től 9-ig, mert akkor le kellett menni reggelizni. Most is az asztal legszélénél ülve ettük Sophieval a gabonapelyhünket és azon tanakodtunk, hogy a sok induló közül ki lehet a nyertes.
- Hát alapból kiesik egy jó pár lány, akik csak azért jöttek, hogy lássák a srácokat - mondta Sophie.
- Hát ja. Szerintem az a lány fog nyerni, akin a Spongyabobos póló volt - mondtam teljesen őszintén.
- Aha, ő tényleg nagyon jó volt.
- Szerinted van esélyünk?
- Tudom, hogy nagyon erős volt a mezőny, de szerintem mi is nagyon jók voltunk.
- Fúúú, nagyon izgulok.
- Tudod mit? Menjünk el az állatkertbe, az hátha eltereli a gondolatainkat a versenyről - mivel ezt egész jó ötletnek tartottam, el is indultunk az állatkert felé. Mellesleg az apámmal hétfő reggel óta nem igazám beszéltem.
Nagyon jó napom volt. A londoni állatkert fantasztikus. Sophie-val minden zugát bejártuk és még egy vattacukrot is vettünk. Tényleg elterelte egy jó időre a gondolataimat a versenyről, de csak a versenyről. Ugyanis a tegnapi ájulásom előtti pillanat óta másra sem tudok gondolni, csak Harryre. Egyrészt a versenyt azért is szeretném megnyerni, hogy újra láthassam. Ez most elég bénán hangzott, de igaz.
Mikor hazaértünk, az első dolgunk az volt, hogy felnézzünk a twitterre. A telefonom automatikusan kijelezte, hogy Louis tweetelt, úgyhogy remegő gyomorral és kézzel mentem rá, hogy láthassuk az eredményt. Ezt írta Louis: 'Sziasztok srácok! Mint azt ti is jól tudjátok, tegnap megtartottuk a meghallgatását az általunk rendezett versenynek. A döntés elég nehéz volt, mert számtalan elképesztő előadást láthattunk, de végül közös véleményre jutottunk. Különböző szempontokból vizsgáltuk az előadásokat. Figyeltük a számotok dallamát, ritmusát, szövegét, a hangotokat, az előadás módját és leginkább, hogy a dalban leírt érzelmet mennyire tudjátok átadni a hangotokkal. Tudnunk kellett, hogy a szöveg nem csak semmitmondó rímekből áll, hanem tényleg egy darab belőletek. Hát akkor a győztes. Pontosabban győztesek, mivel meglátásunk szerint egy lányduett tett a legjobban eleget a szempontoknak. A nevük pedig.... Sophie és Clara. Szívből gratulálok nektek. U.I.: légyszi küldjétek el valamelyikőtök telefonszámát nekem itt, mert lenne egy kis megbeszélnivalónk. Louis voltam ;) '
Gyorsan elküldtem Louisnak a számom és pár percen belül a telefonom csörögni kezdett. Gondolkodás nélkül felvettem és kihangosítottam.
- Halló? Clarával beszélek?
- I...igen - válaszoltam erőtlenül.
- De jó! Én Louis vagyok és itt van mellettem Liam, Niall és Harry is és ők is hallanak, mert ki vagy hangosítva.
- Ti is - vágtam rá, aztán hozzátettem - és Sophie itt van mellettem.
- Ez csodás - hallottam Niall hangját a telefonomból.
- Szóval, amiről szerettünk volna veletek beszélni - vette át a szót Liam - , az egy találkozó. A kérdés az, hogy mikor és hol lenne jó nektek?
- Találkozó? - kérdezte Sophie kerek szemekkel.
- Igazából ismerkedés - hallottam végre Harry hangját, amitől kis híján majdnem megint elájultam.
- Arra gondoltunk, hogy mielőtt együtt kezdenénk dolgozni, illő lenne megismerni egymást - szólt ismét Liam.
- Mi nagyon kiváncsiak vagyunk rátok és reméljük ti is ránk, de ha nem... akkor is meg fogtok ismerni - Niall megjegyzésén Sophie-val rögtön nevetni kezdtünk.
- Szóval a kérdés még mindig a hely és az idő - mondta Louis tájékoztató jelleggel.
- Mondjuk holnap délben a Starbucksban? - a fiúk egyetértettek és közben olyasmit motyogtak, hogy majd arra az időre megint be kellesz záratni a kávézót. Még annyit mondtak, hogy a számot mentsem el a telómban, majd letették.
A nap maradék részében Sophie-val az ágyunkon fekve azon töprengtünk, hogy ez csak egy nagyon édes álom, vagy tényleg ez a valóság?!?

4.

4.fejezet

Szeptember 1.kedd

Egyszerűen gyönyörű álmom volt. Szó szerint volt egyszerű és gyönyörű. Egy kávézóasztalnál ültem (szerintem a Starbucksban), velem szemben pedig Harry Styles ült.Egész idő alatt csak beszélgettünk, de így is nagyon romantikus volt. Egy idő után Harry el kezdett felém hajolni, de mielőtt a szánk összeérhetett volna, Sophie sikoltozása kiszakított a varázslatos álomvilágomból.
- Clara kelj fel! Gyorsan! Niall most twitterelt, hogy ma meghallgatnák a versenyzőket a Starbucksban 15:00-tól. Egész nap gyakorolnunk kell, ráadásul én kettőre megyek a kávéházba pincérkedni. Mi van, ha nekem kellesz őket kiszolgálni?
- Mi lenne?
- Valószínűleg mindent leejtenék és összetörnék. Lehet, hogy ki is rúgnak. Vagy, ami még rosszabb, leégetem magam Niall előtt.
- Oké, ne aggódj! Majd én figyelek, hogy ne rúgasd ki és ne is égesd le magadat - Sophie nagyjából lenyugodott, de még így is nagyon be volt pörögve, a nap minden szabad pillanatában próbáltunk. Én komolyan imádok gitározni, de már nagyon fájtak az ujjaim.
Kettőre a kávézóba értünk és Sophie munkába is állt. Én egy cappuccino-t szürcsölgetve töprengtem, hogy mivel csallapíthatnám Sophie idegességét, hogy ne csináljon semmi hülyeséget. Bármit is képzeltem el, felesleges volt, ugyanis gyakorlatban egész máshogy történtek a dolgok. Fél háromkor a kávézó bezárt, csak mi voltunk ott Sophieval, meg a versenyzők közül még egy páran. Háromnegyed körül sétált be nagy lazán a négy srác. Leültek egy asztalhoz, amihez rögtön odament Sophie. Nagyon jól csinálta. Felvette a rendelést és közben lazán beszélgetett a srácokkal, akik nagyon jófejek voltak vele. Elmondta, hogy ő is versenyző csak közben itt dolgozik, meg, hogy mennyire kiváncsi a srácok véleményére satöbbi. Idáig jó volt. Ott rontott el mindent, hogy engem is az asztalhoz hívott és bemutatott, mint előadói partnerét.
- Már mi is nagyon izgatottak vagyunk és alig várjuk az előadásokat - mondta Harry, majd rám mosolygott. Ahogy belenéztem gyönyörű zöld szemeibe elsötétült előttem a világ. A következő pillanat, amire emlékszem, az az volt, hogy egy piros bőrkanapén fekszem és Harry mellettem ülve aggódóan fürkészi az arcom. Először erőtlenül pislogtam egyet-kettőt, majd a fiú segítségével óvatosan felültem.
- Hol vagyok? Mi történt?
- Elájultál és én elkaptalak. A kávézó tulaja pedig megengedte, hogy felhozzalak ebbe a szobába, hogy ne kelljen lent a hideg csempén feküdnöd - elég nehéz volt megrágni az imént hallot dolgokat.
- Elájultam? Én?
- Igen, te. Valószínűleg az izgatottságtól, hogy találkozhattál velünk - a beképzeltség ellenére is imádnivalónak tartottam.
- Szerintem csak nem ettem ma eleget - oké, tudom, hazudtam. Mégis ki vallaná be Harry Stylesnak, hogy a gyönyörű zöld szemei okozta gyomoridegtől ájult el?!? Hát én biztos nem.
- Mondogasd csak ezt magadnak, hátha megnyugszol tőle.
- Egyrészt, nem csak mondogatom magamnak, hanem ez az igazság. Másrészt én teljes mértékben nyugodt vagyok - jó, tudom, megint hazudtam. Mégis hogy lehetnék nyugodt, ha ő itt ül mellettem?!
- Hát jó. Még valami mielőtt lemennénk. Fáj a fejed esetleg, szédülsz-e, hányingered vagy gyomorideged van-e a közelségemtől? - hogy tudja ilyen beképzelten így fején találni a szöget?!?
- Haha. Nagyon vicces. Nincs semmi bajom - leérve azt láttam, hogy Louis és Liam egymással hülyülnek, Niall pedig Sophieval elmélyülten beszélget. Mikor barátnőm észrevett, félrevonultunk egy kis csajos dumcsira. Megkérdeztem Sophiet, hogy pontosan mi is történt.
- Amikor Harry rád mosolygott, te elájultál. Ő nagyon megijedt, rögtön felpattant a helyéről és a karjaiban landoltál. Elég sokat küzdött a tulajnál, hogy felvihessen a szobába, majd végig fent várt, míg fel nem kelsz.
- Van még egy fontos kérdésem, pontosan mit láttam én köztetek Niall-el? - Sophie teljesen elpirult.
- Hát csak udvariasan kérdezett néhány alap dolgot. Megkérdezte, hogy milyen zenét hallgatok, én mondtam, hogy One Directiont, mire ő baromi aranyosan elkezdett nevetni. Aztán meséltem neki egy ír leprikónos filmről és mondtam, hogy mióta 1D rajongó vagyok, mindig ő jut eszembe arról a filmről. Ekkor még aranyosabban kezdett nevetni. Végül ő mondott nekem néhány viccet, amiken én dőltem a röhögéstől... És Harryvel mi volt fenn?
- Próbáltam meggyőzni, hogy az éhségtől ájultam el, nem pedig miatta.
- Hogy ment?
- Nem túl jól.
A meghallgatásra a kávézó díszteremként volt berendezve. Mivel a lista alapján mi voltunk az utolsó fellépők, beültünk a közönség utolsó sorába és onnan figyeltük vetélytársainkat. Elég kemény mezőny volt. A gyomrom már teljesen görcsben volt, amikor Louis szólított.
- A következő és egyben az utolsó egy duó, aminek tagjai Sophie és Clara - a meghallgatáshoz berendezett színpadhoz sétáltunk.
- Csak nehogy megint elájulj nekem - mosolygott rám Harry szemtelenül, de imádnivalóan. Én a nyakamba akasztottam a gitárom és pengetni kezdtem. Próbáltam éneklés közben leolvasni valamit a srácok arcáról, de végig pókerarcot vágtak. A dal végén megköszönték a részvétet és mindkettőnket mind a négyen megöleltek. Mikor Harry megölelt, a fülembe súgta:
- Biztos ez életed legszebb pillanata - bár nem tévedett, egy aprót csíptem a hátába, mire ő eltolt magától és félmosolyra húzta a száját.
Fél hét körül értünk haza és rögtön ágyba döntött a fáradtság.

3.

3.fejezet

Augusztus 31. hétfő

A bejárónő (!!!) nem volt olyan kegyes mint anya szokott lenni. Míg otthon anyu hagyja, hogy addig aludjak, amíg jólesik, addig apám bejárónője már nyolckor kirázott az ágyból és közölte, hogy kilencre felöltözve, rendezetten menjek le az ebédlőbe, mert akkor tálalja a reggelit.

Felvettem egy Niallt ábrázoló pólót (Harry-set akartam, olyan sajna nem volt a boltban, de ez is nagyon tetszik), egy farmert és egy szürkés converse-t (nehogy azt higgyétek, hogy mi ezt anyuval megengedhetjük magunknak, ezt apám küldte a szülinapomra) és kerestem egy, a szerelésemhez illő táskát, amibe fontosabb dolgaimat pakoltam (teló, füles, pénztárca, zsepi stb.).

Lementem a földszintre és megkerestem az ebédlőt. Pont kilenc volt, mikor beestem a terembe. Rég nem látott apám headsettel a fülén "tárgyalt", miközben óvatosan szemezgetett az előtte lévő szőlőből (engem is úgy meglepett, ahogy téged), A NŐ pedig a bejárónővel ordibált, hogy 'mi az hogy epret mert hozni, mikor ő allergiás az eperre'. Az asztal felém eső részén egy kb velem egyidős lány mézes gabonapehely-karikákat evett tejjel leöntve. Mivel ez volt az én kedvenc reggelim, leültem a lány mellé és készítettem magamnak egy adaggal.
- Egyébként én Clara vagyok - fordultam a lányhoz mosolyogva.
- Jah, aha, Greg lánya. Én Sophie vagyok, Sarah húga - a kezét nyújtva felém fordult majd megakadt a szeme a pólómon. - Szereted a One Direction-t? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Imádom és gondolom te is - a szeme egyre erősebben csillogott.
- Találkoztál már velük? - kérdeztem érdeklődve.
- Még nem, de úúú hamarosan fogok.
- De jó! Hogy hogy?
- Már hetek óta készülök az általuk rendezett énekes-dalszerző versenyre, aminek ők maguk lesznek a bírái - otthon én is láttam a versenykiírást twitteren, de sajna mivel Párizsban voltam, így nem igazán tudtam jelentkezni.
- Úúú...Megmutatod a dalod?
- Ha érdekel, persze! Van nálad fülhallgató? - én odaadtam a fülesemet, mire ő elővette a telefonját és böngészni kezdett benne.
- Itt is van - lejátszás után hozzátette - Még nincs teljesen kész.
- Eddig nagyon jó és ha szeretnéd szívesen segítek befejezni.
- Tényleg? - a szemei elképesztően csillogtak. - Akkor neked is énekelned kell velem - ahogy ezt kimondta a szívem szinte megállt. Én énekeljek a One Direction előtt? Úgy hogy ők hallják is és nem csak képzelni fogom őket? Végül így válaszoltam Sophie-nak:
- Hát... ha te ezt szeretnéd... Miért is ne? - Sophie örömében a nyakamba vetette magát így a tejet lesodorta az asztalról, ami így a földön és az addigra már mögöttünk álló Sarah-n landolt. Míg én megpróbáltam visszatartani a röhögésemet, addig Sophie hangos hahotázásban tört ki.
- Már majdnem bocsánatot kértem az ügyetlenségemért, de végül egész jól sült el a dolog - jegyezte meg, miközben a nővére visítozva rohant a szobájába átöltözni.
- Most mennem kell, később visszahívom. Viszlát! - hallottam apám hangját a terem másik végéből. Valószínűleg feltűnt neki a zűrzavar, mert hozzánk érve megkérdezte:
- Itt meg mi történt?
- Csak véletlenül levertem a tejet, ami sajna a nővéremen landolt - vágott Sophie tettetett szomorú arcot, mire én elnevettem magam. Apám végre észrevett és felém fordult.
- Clara! Hát te hogy megnőttél!
- Jah, persze! Amúgy Greg, köszönöm a tájékoztatást az eljegyzésről és sok boldogságot kívánok hozzá! Most ha megenged Sophieval elmegyünk városnézni és közben szétnézek, hátha valami jó munkát is találok - láthatóan apám meglepődött a szemtelenségemen és pislogva nézte végig, ahogy a kijárat felé húzom első londoni barátnőmet. Mikor már elég messze értünk a telektől, egy kérdéssel beszélgetést kezdeményeztem.
- Egyébként a versenynek van valami díja vagy hasonló?
- Természetesen. A győztes elég sok időt fog tölteni a srácokkal, ugyanis felveszik vele a dalát. Valamint egy VIP koncertjegyet is kap és a koncerten az egyik dalt elénekelheti a bandával. Természetesen ha duó, vagy trió indul, akkor a tagok számára sokszorozódik a jegyek száma is.
- Az nagyon király - mosolyogtam. Egy rövid csönd után újabb kérdést tettem fel, de már egészen más témában.
- Mond csak, mennyire ismered az apámat?
- Viszonylag jól. Miért?
- Milyen ember ő? Mert hát én nem igazán ismerem. Mindössze 2-3 évente beesik egy "családi" karácsonyra és másnap jön is ide vissza.
- Lássuk csak: egész jófej, kedves okos, intelligens, udvarias, imádja a könyveket, imád téged és nagyon hiányolja anyukád főztjét. Főleg akkor, amikor a nővérem a fejébe veszi, hogy majd ő fog vacsorát készíteni. Olyankor általában a kutyáinak, (most figyelj!) Amynek és Claranak adja az adagját.
- Rólunk nevezte el a kutyáit?
- Bizony.
A tortúra alatt mindenféle helyen voltam, amit apám fizetett. Voltam egy Harry Potter múzeumban, ahol ittam vajsört és ettem csokibékát, valamint volt szerencsém csevegni egyet a Weasley ikreket játszó színészekkel, James és Oliver Phelps-szel, akik egyébként közel olyan jófejek, mint az általuk alakított karakterek.

Sophieval ellátogattunk a Big Benhez, megnéztük a Buckingham palotát és a Madame Tussauds-ban fotózkodtunk a kiráynő, Jennifer Lawrence és a One Direction szobrokkal.

Legvégül felültünk a London Eye-ra, ahol a magasból is megcsodálhattam a várost.
Sophie az órájára pillantott.
- Figyi nekem fél óra múlva jelenésem van a Starbucks kávézóban.
- Hogy érted, hogy jelenésed van?
- Minden hétfőn délután háromkor eléneklek 2-3 dalt egy kis plusz pénzért. Elkísérsz?
- Persze, szívesen meghallgatlak. Nem tudod, hogy lehet-e még jelentkezni oda előadónak?
- Úgy tudom, lehet, de majd ma megkérdezzük, jó?
- Jó - a fülke, amiben voltunk, leért a földre és mi rögtön a kávézó felé vettük az utunkat. Hosszas séta után meg is érkeztünk és Sophie nyomban munkába állt. Elénekelte a Stay-t, a Give me love-ot és mint később megtudtam, egy saját számát, a Nightingale-t. Miután végzett, odajött hozzám.
- Milyen voltam?
- Elképesztő! Nagyon tetszett.
- Figyi! Beszéltem a főnökkel és azt mondta, hogy ha most előadsz 1-2 számot és a közönségnek tetszik, akkor hétfőnként utánam játszhatsz itt.
- MIII???? Komolyan? Mi lesz ha nem tetszem a vendégeknek? Ha elrontom?
- Biztos vagyok benne, hogy ez nem így lesz - mondta, majd a mikrofon felé tologatott. Erőt vettem magamon, kezembe vettem egy gitárt és belekezdtem egy régi számba, a Magic-be. A dal végén erős taps kísért, így úgy éreztem, elénekelhetek még egy dalt és én egy saját számomat választottam, a A year without rain-t. Miután ennek is a végére értem, Sophie hozzám futott és megölelt.
- Fantasztikus voltál - mondta. Hát én nem tudom, de ha ő azt mondja... :)
- Köszönöm - vettünk két kávét elvitelre és haza indultunk.
- A második dal mi volt? Nem ismertem, de nagyon tetszett - szólt Sophie útközben.
- Az a saját dalom volt, A year without rain.
- Úúú tényleg? Nagyon jó - új barátnőm úgy vigyorgott mint a vadalma. Mikor visszaértünk apám palotájába, Sophie-val még minimum egy órát beszéltünk a semmiről, amit eddig még csak Giselle-lel sikerült. Egy idő után úgy döntöttünk, hogy barátnőm ma a szobámban lévő vendégágyon alszik. A nap végét azzal töltöttük, hogy befejeztük a dalt, amit Sophie a versenyre írt. Ami végül ilyen lett.
Elalvás előtt még felnéztem a netre. Giselle-től kaptam egy e-mailt, amiben egy videóklip volt. Na igen. Giselle nálunk Párizsban elég felkapott énekesnek számított, de én még a karierrje beindulása előttről ismerem. Hírneve ellenére ő nem szállt el. Ugyanaz a kedves, aranyos Giselle maradt, aki volt, csak néha megállították egy közös fotó erejéig, vagy egy autogramért. Ezúttal a Bears című filmhez énekelt egy dalt, aminek a klipjét átküldte, a Carry ont.

jah és...

Ha valakit érdekel, twitterem: @julsinglee Facebookom:https://www.facebook.com/stolemyheart421

sziasztok!

Sziasztok! Csak annyit, hogy kérlek megjegyzést írjatok! Szeretnék visszajelzést kapni, akár javaslat formájában is. Valamint, ha tetszik azt is írjátok meg :) és ha valamit esetleg nem értetek, akkor kérdezhettek is :)

2.

2.fejezet

Augusztus 30. vasárnap

Véleményem szerint a rögtön másnapi indulás kissé korai volt. Anyu viszont amellett érvelt, hogy minél hamarabb találok munkát, annál jobb.

Reggel első dolgom volt elmenni Giselle-hez és előadni neki a vadiúj fejleményeket. Iszonyatosan szomorú volt, amiért elmegyek. Ennek az egésznek köszönhetően az egész napot a legjobb barátnőmmel töltöttem. A nap egy részét a fővárosi könyvtárban töltöttük (a zene mellett az olvasás a másik hóbortom), míg a maradék időben az Eiffel-torony melletti parkban eszegettünk és beszélgettünk. Délután 3-ra Giselle a reptérhez kísért, ahol már anyu várt ránk. Mindkettőjüktől könnyes szemmel búcsúztam és felszálltam a gépre. Életemben először ültem repülőn és ezt egyedül megélni nem volt túl kellemes. Pár HOSSZÚ óra után a gép leszállt a londoni reptéren. London még onnan nézve is varázslatosan gyönyörű volt.

Egy számomra ismeretlen nő közeledett felém.

- Ugye te vagy Greg lánya? Te vagy Clara? Reméltem, hogy a kép alapján felismerlek. Apád nagyon sokat mesélt rólad.

- Én viszont nem igazán tudom, ki maga?

- Ó, ne haragudj! Sarah vagyok. Sarah Piper. Édesapád menyasszonya - nem elég, hogy eddig fogalmam sem volt arról, hogy apu el van jegyezve, de ezt ráadásképp a nőtől kell megtudnom?!? Míg én próbáltam megemészteni az imént szerzett információt, addig A NŐ egy fekete limuzin felé terelgetett. Ez is szép! Míg mi anyával alig élünk meg egy szakács fizetéséből, addig apámnak és A NŐ-nek elég jól mennek a dolgok, ugyanis az apám egy filmproducer... Eszébe jutott-e, hogy egy szem lánya szívesen találkozna néhány általa szeretett britt színésszel? Dehogy! Azt sem tudja, hogy milyen színészeket szeretek...
A limuzinból egy hatalmas, palotára hajazó épületnél szálltunk ki.
- Itt lakik az apám???  -tátott szájjal néztem a mostantóli otthonomat. A NŐ felkísért a nekem kiválasztott szobába. Háromszor akkora volt, mint az otthoni szobám és tisztább is volt (egyenlőre :) ).
- Greg megbeszélésen van, úgyhogy egyenlőre maradj a házban! Késő este ér vissza, tehát ma már ne zargasd! Holnap reggel átjön a húgom és majd vele és Greggel megbeszélitek, hogy pontosan mit csinálhatsz és hova mehetsz - gondolom mondanom sem kell, hogy ez a Sarah vagy ki elég ellenszenves volt számomra. Csak remélhetem, hogy a húga rendes lány.
A nap további részében feltűnően unatkoztam, ami A NŐ-t eléggé idegesítette, így elvezetett az apám saját könyvtárába. Így legalább tudom, hogy van közös pontunk az apámmal: a könyvek. Elég sokáig keresgéltem, mivel nem sok könyv van, amit még nem olvastam. Végül találtam egyet, Tintaszív címmel, felvittem az újdonsült szobámba és belekezdtem. Egészen éjfélig olvastam, de akkor úgy döntöttem, aludni is kéne. Természetesen a Tintaszív az új kedvenc könyvem. :)